Boldogulj Tatabányán

Kezdd el helyben!

ÉRDEMELNEK-E A TATABÁNYAIAK LÉLEGEZTETŐGÉPET: Vagy valóság helyett csak termelési jelentést?

sztborbala_1.jpg

Valamiért a Szent Borbála Kórház vezetősége vagy kommunikációja is a termelési jelentésekbe menekül- nagyon reméljük, hogy nem a valóság elől. Bár tudjuk, hogy nagyon nehéz helyzetben voltak a koronavírus-járvány első hullámában, és joggal aggódnak ők is, így a második közepén.

Tegnap mi is megírtuk, hogy lélegeztetőgépeket és egyéb orvosi eszközöket kapott a kórház, amit le is fényképeztek szépen és ki is raktak a Facebookra. Valószínűleg megnyugtatás jelleggel, hogy fiúk, lányok, minden rendben, rajta vagyunk, lesz elég gép, ha beüt a még nagyobb baj, nem kell aggódni. Meg is értjük, de mégiscsak azt mondanánk, hogy egy normális és stabil egészségügyben, nem kell ilyeneket tudnia a városlakóknak veszélyhelyzet esetén sem, ki se raknák a kórházak, mert egyértelmű, hogy van gép, van elég felkészült személyzet, és ide nekünk azt a vírust, elkapjuk a nyakát neki! De sajnos nem így van. És nem győzzük hangsúlyozni, hogy ez nem a Szent Borbála Kórházban dolgozók és a vezetők bűne. Bizony, bizony feljebb kell keresgélni a felelősöket.

Persze lehetnek olyanok, akik azt mondják, ez csak egyszerű kötözködés, és mit akarunk már megint, de gondoljanak csak bele, ha minden rendben van, eszükbe sem jutna kirakni ilyet. Ráadásul megköszönni annak az eszközöket, akinek az a dolga, hogy a kellő időben itt legyenek a gépek, a felszerelés, minden.

És felmerül a kérdés, eddig nem volt lélegeztetőgépen senki, vagy azt várják, netán azt olvasták ki a számokból, hogy jelentősen megnő majd a súlyos betegek száma? Nem kellene inkább figyelmeztetni termelési jelentések helyett? Esetleg kampányt indítani, netán az önkormányzattal közösen?

Vagy majd arról is értesülhetünk naponta, hány nővért vagy orvost vettek fel, hány ember számolt le, esetleg hány tekercs wc papírt hozott az autó? 

 

A fotó illusztráció

Láttál, hallottál olyat, amit szerinted érdemes a tatabányaiakkal megosztani! Bármit találtál, ha nálunk a helye, küldd el a boldoguljtatabanyan@gmail.com címre. 

Ha van kedved, lépj be a Boldogulj Tatabányán Facebook csoportba, vagy kövesd a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon. Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk, kérünk, támogasd portálunkat! Előre is köszönjük! 



A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljtatabanyan.blog.hu/api/trackback/id/tr6716297642

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hirdetés

Boldogulj Tatabányán

‘Lehet-e boldogulni Tatabányán? Számunkra ez a legfontosabb kérdés, amelyre olyan válaszokat, megoldásokat keresünk, amelyek megvalósításában mindenki örömmel vesz részt. Kezdeményezésünk célja az, hogy elősegítsük a helyi közösségek működését, hírt adjunk róluk, megbeszéljük dolgainkat és természetesnek tekintsük, hogy segítségére lehetünk egymásnak. ‘Hiszünk benne, hogy mindenki szeretne a megoldás része lenni. ‘Nem csodát akarunk tenni, azt akarjuk ne legyen szükség csodákra!:)

Friss topikok

Címkék

süti beállítások módosítása