A mai rendkívüli közgyűlésen szavazott a képviselő-testület a Tatabányai Sport Club labdarúgó szakosztályának támogatásáról.
A klub a felmerülő költségeihez kért 60 millió forintot a várostól, amelynek a felét most, a másik felét jövőre szeretnék megkapni. A dokumentum szerint az NB III-as induláshoz kell még 30 millió, azt kell július 3-áig előteremteniük. A csapat hosszabb távon meg szeretne maradni a MNB III-ban, és céljuk, hogy 70-80 százalékban tatabányai fiatalok játszanak a felnőtt csapatban. A támogatást szinte egyhangúlag megítélte a városi közgyűlés, egyedül a polgármester asszony nyomta meg a nem gombot - illetve nagy Béla és Balogh Ferenc érintettségük okán nem szavaztak. Szücsné előzetes hozzászólásában jelezte, hogy soknak tartja a támogatás összegét, hiszen erre az évre már kapott 47 milliót a TSC, most 30 milliót kérnek és jövőre ugyancsak 30 millióra kötelezi el magát a testület.
A döntéshozatal előtt a képviselők nosztalgiáztak, érzelmi húrokat pengettek a tatabányai foci kapcsán, azt is mondhatnák, szinte smúzoltak egymással, ami elég szokatlan volt. A közgyűlésen jelen volt három régi nagy játékos Csapó, P. Nagy és Lakatos is.
Sámuel Botond, a TSC elnöke hozzászólásában azt ígérte, egy jó középcsapatot csinálnak, amihez az elkövetkezendő pár napban megalakítják a szükséges kft.-t, amely az NB III-as induláshoz kell. Ami azért érdekes, mert a kft. megalakítása nem szerepel az előterjesztésben, senki nem mondott egy szót sem róla, pedig csak kellene tudnia a tatabányaiaknak az összetételét például, a vezetőségének tagjait, ha már tízmilliókat adnak rá.
Amíg a tatabányai saját nevelésű játékosok alkotják a csapat gerincét, addig méltán számíthatnak sokak szimpátiájára, a többit meg majd az idő megmutatja.
A fotó illusztráció
Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk, kérünk, támogasd portálunkat! Előre is köszönjük!
Írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit a boldoguljtatabanyan@gmail.com címre. Ha van kedved, lépj be a Boldogulj Tatabányán Facebook csoportba, vagy kövesd a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.