Tegnap már közöltünk egy olvasói videót a meglepetéskoncertről, amely akkor a Mártírok úton csendült fel. Azóta utánajártunk, mi is volt ez a klassz dolog.
Dallam Alapfokú Művészeti Iskola egyik tanára Sági Richárd és három növendék adott köztéri koncertet tegnap, három helyszínen.
A Mártírok úton, a Cseri lakótelepen illetve Dózsakertben csendült fel a 3 trombitásból és egy tubásból álló zenekar, ami a klasszikus rezes quartett felállás helyettesítése volt.
Álljon itt a fellépők neve:
Orlovits Martin
Marx Péter István
Kovács Levente
és Sági Richárd - felkészítő tanár, a Dallam AMI ig. helyettese
Nem szerepelt, de fontos megemlíteni a Dallam AMI igazgatóját Ludányi Tamást, aki ösztökélte a zenészeket, hogy szórakoztassák a tatabányai publikumot. Tegnap este a három helyszínen 6-6 műsorszámot adtak elő, az ott élők lelkes tapsától kísérve.
Az alkalmi zenekar nagy örömmel adott koncertet, amelyről érdemes tudni, hogy több nagyvárosban vannak hasonló kezdeményezések, például Budapesten kívül a közeli Győrben is. Talán annyi a különbség, hogy itt nem profi együttesek szórakoztatták az otthonukban maradottakat, hanem egy iskola lelkes, erre az alkalomra összeállt együttese.
Sági tanár úrral tudtunk egyébként telefonon beszélni, aki elmondta, hogy a folytatásról jelenleg nincs információ, de nem zárkóznak el attól, hogy esetleg más helyszíneken is egy kis mosolyt csaljanak az otthon ülő tatabányaiak arcára.
Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk, kérünk, támogasd portálunkat! Előre is köszönjük!
Írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit a boldoguljtatabanyan@gmail.com címre. Ha van kedved, lépj be a Boldogulj Tatabányán Facebook csoportba, vagy kövesd a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.