Boldogulj Tatabányán

Kezdd el helyben!

MÁTÓL SZÜNETEN AZ AGC IS TATABÁNYÁN: A koronavírus miatt ideiglenesen leáll a gyár

agc_tb.jpg

A gyártás ütemezett, ideiglenes leállításáról, illetve a nyárra tervezett karbantartási munkálatok előrehozataláról döntött a tatabányai AGC Glass Hungary Kft.

A több mint 800 munkavállalót foglalkoztató, autóüvegeket gyártó vállalat. döntése okaként két indokot fogalmazott meg a cég vezetése – olvasható a közleményben. A legfontosabbnak a munkatársak egészségének védelmét tartják. A jelenlegi járványügyi veszélyhelyzetben igyekeznek minimalizálni a munkatársak fertőzéssel szembeni kitettségét, amelyben az üzemi, irodai környezet, az együtt dolgozó közösség nyilvánvaló kockázatot jelent- írja a Kemma.

Mint írják, azért is kellett meghozni ez a döntést, mert az autóipar globális lassul, és vissza kell fogniuk a termelést.

Az újraindulás lehetőségén már most dolgoznak a szakemberek, amint megtehetik,  azonnal vissza fogják állítani a termelést a gyárban. Ezen kívül folyamatosan tartják a kapcsolatot a munkavállalókkal, tájékoztatják őket az éppen aktuális döntésekről, hiszen a gyárvezetés célja a munkahelyek megőrzése.

Az ideiglenes leállás egyelőre húsvétig szól, ez idő alatt előrehozott karbantartásokat végeznek majd. A  kollégák fele egy ideig állásidőn lesz, míg az időszak másik felében szabadságon, így gyakorlatilag nem veszítenek a kerestükből. A cég képviselői felhívták a figyelmet, hogy  az újrakezdés dátuma változhat a járványhelyzet és a megrendelőtől kapott információk függvényében.

Azt már csak mi tesszük hozzá, hogy a lépés jogosságát nem vonjuk kétségbe, de azt látni kell, hogy ezzel csak elnapolták a problémát, mert egyáltalán nem tudni, hogyan alakul a járványhelyzet, bár a szakemberek szerint egyre rosszabb lesz, és a kormány is június környékére várja a koronavírus-járvány tetőzését.

A fotó illusztráció

Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk, kérünk, támogasd portálunkat! Előre is köszönjük!

Írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit a boldoguljtatabanyan@gmail.com címre. Ha van kedved, lépj be a Boldogulj Tatabányán Facebook csoportba, vagy kövesd a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon. 

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljtatabanyan.blog.hu/api/trackback/id/tr4315563218

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hirdetés

Boldogulj Tatabányán

‘Lehet-e boldogulni Tatabányán? Számunkra ez a legfontosabb kérdés, amelyre olyan válaszokat, megoldásokat keresünk, amelyek megvalósításában mindenki örömmel vesz részt. Kezdeményezésünk célja az, hogy elősegítsük a helyi közösségek működését, hírt adjunk róluk, megbeszéljük dolgainkat és természetesnek tekintsük, hogy segítségére lehetünk egymásnak. ‘Hiszünk benne, hogy mindenki szeretne a megoldás része lenni. ‘Nem csodát akarunk tenni, azt akarjuk ne legyen szükség csodákra!:)

Friss topikok

Címkék

süti beállítások módosítása