Boldogulj Tatabányán

Kezdd el helyben!

MAGYAR TALÁLMÁNY, AMI ÁLLÍTÓLAG ELPUSZTÍTJA A KORONAVÍRUST: Van, ahol már ezzel fertőtlenítenek

fertotlenites.jpeg

Magyar találmánnyal fertőtlenítik Tenerifén a mentőautókat, amely technológia a koronavírust is percek alatt kiírtja. A magyar eszköz hatékony társa a spanyol mentőszolgálatnak a COVID-19 vírus ellen folytatott embertelen küzdelemben. Az Ozone White technológiát a magyar illetékesek és az EMMI is jól ismeri, de ezidáig nem kérték a magyar feltalálók segítségét. 

Az Esti Újság úgy tudja az Ozone White hamarosan egy Tolna megyei településen is akcióba kezd és elkezdik a vírusírtást. Egy magyar kutatás (Ozone White™ pilot 2017-2020) segíti a Salvaser mentőszolgálat biztonságos munkáját a Kanári Szigetekhez tartozó Tenerifén a COVID-19 vírus ellen folytatott küzdelemben. A mentősök elégedettek mert a fertőtlenítés pár perc alatt meg van, azaz időtakarékos, gyors és egyben nagyon hatásos. A spanyol egészségügyisek szerint egy épületben elég negyedévente egy ózonos fertőtlenítés, azaz vírusírtás.

Uram János elmondta, hogy 2016-ban, olyan helyszínt kerestek, ahol a kutatást befolyásoló környezeti hatások állandónak mondhatóak. Szintén fontos szempont volt, hogy az Európai Unió területén belül maradjanak. Természetesen az összes elérhető eredményüket Magyarországon a hazai körülmények között is megerősítik majd, sőt szélsőségesnek mondható körülmények között is folytattak teszteket, pl. Svájcban, Dubaiban. Az Ozone White™ pilot 2017-2020 programon keresztül az RLOD.ORG rendszerében több mint 1000 regisztrált eredményt tartanak nyilván. -mondta a cég képviselője.

Hogy miért pont az ózon gáz? A jelenlegi tudományos megközelítésben az ózon gáz hatásossága laboratóriumi vagy nagyon jól beállítható és a világon mindenhol ugyan olyan körülményeket biztosító környezetben és körülmények között igazolhatóak. Ilyen például a víztisztítás, vagy a tiszta oxigénből előállított ózongáz pl. orvosi célokra. Ugyanakkor, ha tudjuk, hogy hogyan tegyünk mérhetővé minden felhasználást, akkor az ózon egy nagyon környezetbarát, széles spektrumú fertőtlenítőképességgel bíró és nem utolsó sorban olcsó és hatásos megoldás tud lenni a napi higiéniás rendszerek támogatásában.

Az Ozone White technológia nem egy „sebészeti szike” vagy vakcina, ami kimondottan egy vírus, baktérium, vagy gomba hatásos semlegesítésére lett megalkotva. Az elv, amin keresztül működik, az a küszöbértékek figyelembevétele. Például azt tudjuk, hogy az Influenza Vírus 0.4 – 0.5 ppm ózon gáz töménységnél 5 perc alatt 99.99%-ban semlegesíthető, és az Ozone White berendezéseinek a szenzorjai ezt meghaladó ózon gáz töménységet mutatnak több mint 5 percen keresztül, akkor nagy biztonsággal kijelenthető, hogy ebben a kérdésben helytálló az állítás, hogy hatásos technológiát alkalmaztunk.

Az elmúlt években számos vizsgálati anyag készült a COVID-19-hez nagyon hasonló vírusok pl. a SARS, MERS ózongázzal való közömbösítésére. Ezek mindegyike egyértelműen igazolta, hogy az ózongáz képes hatásosan közömbösíteni ezeket a vírusokat különböző felületeken vagy a levegőben terjedő aeroszolban. Bár a COVID-19 vírusra nem készült egyelőre ilyen tanulmány, ugyanakkor a világ összes kutatója és mérnöke igyekszik hatásos eljáráson dolgozni. 

Nagyon fontos tudni, hogy az ózon gáz biocid felhasználásához teljesíteni kell az Európai Vegyianyag Ügynökség (ECHA) és a Nemzeti Hatóság engedélyezési eljárását. Az SBSA az EUOTA tagja.-közölte a cég képviselője.

A hatóanyag tekintetében semmiben nem különbözünk más gyártók termékeitől. Ugyanakkor igen nagy a különbség az Ozone White technológia által előállított ózon gáz mennyisége, annak pontosan szabályozott felhasználási köre, a felhasználás közben való értékek mérése és a hozzá tartozó biztonsági intézkedések megléte tekintetében!

A kutatók nem győzik hangsúlyozni, hogy az interneten nagyon olcsón, otthoni használatra ajánlott 0,6 g/óra ózon gáz előállítására alkalmas készülék is képes légzőszervi problémát okozni! Fontos tudni, hogy a fertőtlenítési célra gyártott berendezések nagyon komoly megerősítő vizsgálatokon kell, hogy átessenek! Az ózongáz esetében a biztonsági szabályok figyelmen kívül hagyása nagyon komoly egészségügyi problémát tud okozni, szélsőséges esetben akár halált is! Ráadásul úgy kockáztatni, hogy fogalmunk sincsen az elvárható eredményről szerintem kimondottan butaság. Sőt, a fentiekben említett értéknél jóval magasabb ózongáz előállításosra alkalmas készülékek is megvásárolhatóak. Ez nem csak az ózon mérgező hatása miatt veszélyes, hanem a koronakisüléses generátorok karakterisztikája által egyéb „nem kívánatos” melléktermékek előállítása miatt is.- nyilatkozta Uram János Arra a kérdésre, hogy tudnak- e Magyarországon is segíteni a járvány megállításában, a szakértők azt felelték, Magyarországon is felvették a kapcsolatot az Operatív Törzzsel, a Tisztifőorvos asszonnyal, hogy az Ozone White™ pilot 2017-2020 program berendezéseit célzottan lehessen felhasználni a jelenlegi járvány elleni védekezésben! Ozone White™ pilot 2017-2020 program célja ugyanakkor továbbra is az Általános Higiéniás Protokoll társadalmi megvalósítása, aminek a fontosságára a jelenlegi járvány megcáfolhatatlanául rávilágított!

A fotó illusztráció

Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk, kérünk, támogasd portálunkat! Előre is köszönjük!

Írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit a boldoguljtatabanyan@gmail.com címre. Ha van kedved, lépj be a Boldogulj Tatabányán Facebook csoportba, vagy kövesd a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon.

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljtatabanyan.blog.hu/api/trackback/id/tr8015530580

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hirdetés

Boldogulj Tatabányán

‘Lehet-e boldogulni Tatabányán? Számunkra ez a legfontosabb kérdés, amelyre olyan válaszokat, megoldásokat keresünk, amelyek megvalósításában mindenki örömmel vesz részt. Kezdeményezésünk célja az, hogy elősegítsük a helyi közösségek működését, hírt adjunk róluk, megbeszéljük dolgainkat és természetesnek tekintsük, hogy segítségére lehetünk egymásnak. ‘Hiszünk benne, hogy mindenki szeretne a megoldás része lenni. ‘Nem csodát akarunk tenni, azt akarjuk ne legyen szükség csodákra!:)

Friss topikok

Címkék

süti beállítások módosítása