Boldogulj Tatabányán

Kezdd el helyben!

TATABÁNYÁN EGY EMBER TUD BÁLT SZERVEZNI? A fiataloknak valamit, Csaba?

schmidtcsaba-kovacsnehetenyi.jpg

Schmidt Csaba meglehetősen érdekes előterjesztéssel rukkolt elő a jövő heti közgyűlésre.

Azt találta ki, hogy ha már a Jászai Mari színházban megrendezik a Szépkorúak Bálját - és kifejezetten kihangsúlyozta, hogy Kovácsné Hetényi Máriának kell hálásnak lenni ezért -, akkor ha elkészül a Tulipános Ház, legyen ott is egy másik, szintén a nyugdíjasoknak megrendezendő bál, amelyet ismételten a fent nevezett hölgy vezetésével a KPVDSZ-re bízna. Így névre szólóan. Mintha más nem is lenne erre alkalmas.

Többek között arra hivatkoznak, hogy kevés nyugdíjas tud a fenti eseményre az eseményre eljutni, mert kicsi a hely. 

Ezért adjanak 3 és fél milliót a KPVDSZ-nek, hogy Kovácsné Hetényi Mária vezetésével, együttműködve a Tulipános házzal, megrendezzenek egy újabb, időseknek szóló bált. És innentől fogva minden évben biztosítsák ezt részükre.

A benyújtott határozati javaslat az alábbi:

Vajon miért nem látnak más alkalmas jelöltet, aki képes egy ilyen eseményt megszervezni? Pedig például az Agórában létezik egy Tatabánya Pont, amely a városi rendezvényekkel foglalkozik. Schmidték szerint ott nincs meg a hozzáértés?

Ha már a létszámnál tartunk, akkor ezt miért nem mondjuk egy nagyobb helyszínen teszik ahelyett, hogy nyomorognak. Másrészről miért van az, hogy a politikusok és a hozzájuk csapódó emberek elvesznek egy csomó helyet azoktól a nyugdíjasok elől, akiknek a meghívása állítólag fontos a rendezőknek? Elég csupán az idei esemény fényképeit végig böngészni. Lehet, hogy mégsem a nyugdíjasok ünnepléséről szól?

Előállnak vajon kifejezetten a fiataloknak szóló csomaggal is, mondjuk a szalagavatókra ingyenesen biztosítják a helyszínt az iskolák részére? Vagy annyira a nyugdíjas szavazórétegre fókuszálnak, hogy ez eszükbe sem jut?

Azt már csupán itt a végén, és halkan jegyezzük meg, vajon ez beleillik abba folyamatba, hogy a KPVDSZ, külön finanszírozást kapott Schmidt Csabáék idején, mint egy állam az államban? Ugye ennek biztosan nincsenek politikai okai?

fotó: Schmidt Csaba Facebook oldala

 

Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk, kérünk, támogasd portálunkat! Előre is köszönjük!

Írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit a boldoguljtatabanyan@gmail.com címre. Ha van kedved, lépj be a Boldogulj Tatabányán Facebook csoportba, vagy kövesd a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon.

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljtatabanyan.blog.hu/api/trackback/id/tr3915477138

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hirdetés

Boldogulj Tatabányán

‘Lehet-e boldogulni Tatabányán? Számunkra ez a legfontosabb kérdés, amelyre olyan válaszokat, megoldásokat keresünk, amelyek megvalósításában mindenki örömmel vesz részt. Kezdeményezésünk célja az, hogy elősegítsük a helyi közösségek működését, hírt adjunk róluk, megbeszéljük dolgainkat és természetesnek tekintsük, hogy segítségére lehetünk egymásnak. ‘Hiszünk benne, hogy mindenki szeretne a megoldás része lenni. ‘Nem csodát akarunk tenni, azt akarjuk ne legyen szükség csodákra!:)

Friss topikok

Címkék

süti beállítások módosítása