Boldogulj Tatabányán

Kezdd el helyben!

SCHMIDT “RINOCÉROSZ” CSABA A CINIKUS JÉGTÜNDÉR! Meghibbant Tatabánya ex-polgija?

jegpalya_tb.jpg

Schmidt Csaba biztosan kijárta a cinizmus magasiskoláját, valószínűleg doktori fokozatot is szerzett belőle, amit már sokszor bebizonyított. Most sem történt ez másképpen, amikor a tatabányai jégpályáról lelkendezett a legnagyobb közösségi oldalon.

“Jégpálya fedésének első üteme három éve készült el. A város közgyűlése decemberben biztosította a befedés második üteméhez az önrészt. Bízom benne, hogy a Petőfi Tömegsport Egyesület ismét élni tud a lehetőséggel és következő szezonra birtokba vehetik a téli sportok szerelmesei a megújult pályát.” -írja az ex-polgármester a Facebook-oldalán.

Pedig minden közélettel foglalkozó tatabányai polgár tudja, hogy évek óta hátráltatta ezt a beruházást, ugyanis a város sokáig nem adta oda a szükséges TAO-önrészt (a feltétel, hogy a település is támogassa az adott pályázatot, ez csak a városvezetésen múlik), ami nélkül nem lehetett elkezdeni semmit. Hiába próbált lobbizni a jégpályát működtető egyesület, plusz még, ha jól tudjuk, fideszes politikusok is, a várostól nem kaptak semmit, pedig a saját részüket már réges-régen összegyűjtötték, már csak a városi pénzre vártak. 

Az új városvezetés javaslatára most megkapták a pénzt, amit ugye Schmidték már rég odaadhattak volna, pláne úgy, hogy volt rá pénz a városi kasszában.

Kérdezhetné az olvasó, hogy mi itt a probléma? Az az apró bökkenő, hogy így már százmilliókkal többe kerül az egész. És ezek után van arca Schmidt Csabának lelkendezni a Facebookon, ez azért elég vérlázító,  és rinocérosz vastagságú arcbőrt feltételez. Értjük mi, hogy minden ilyen munkát úgy akarnak beállítani a helyi fideszes kommunikátorok, mintha még a régebbi ciklus oldotta volna meg, de azért a morál fakutyájára néha felülhetnének.

Köszönjük meg Schmidt Csabáéknak, hogy százmilliókat kihúztak a tatabányai polgárok zsebéből.

 

Fotó: Facebook/ Schmidt Csaba

Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk, kérünk, támogasd portálunkat! Előre is köszönjük!

Írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit a boldoguljtatabanyan@gmail.com címre. Ha van kedved, lépj be a Boldogulj Tatabányán Facebook csoportba, vagy 

kövesd a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon. 

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljtatabanyan.blog.hu/api/trackback/id/tr715392842

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hirdetés

Boldogulj Tatabányán

‘Lehet-e boldogulni Tatabányán? Számunkra ez a legfontosabb kérdés, amelyre olyan válaszokat, megoldásokat keresünk, amelyek megvalósításában mindenki örömmel vesz részt. Kezdeményezésünk célja az, hogy elősegítsük a helyi közösségek működését, hírt adjunk róluk, megbeszéljük dolgainkat és természetesnek tekintsük, hogy segítségére lehetünk egymásnak. ‘Hiszünk benne, hogy mindenki szeretne a megoldás része lenni. ‘Nem csodát akarunk tenni, azt akarjuk ne legyen szükség csodákra!:)

Friss topikok

Címkék

süti beállítások módosítása