Boldogulj Tatabányán

Kezdd el helyben!

TATABÁNYAI NYUGDÍJASOK: ezt a 150 ezer forintos trükköt kevesen ismerik

nyugdijas-fogjaafejet-penzcentrum-hu.jpg

Már idén is igénybe vehető a 150 ezer forintos a személyi jövedelemadó-előlegek egy része, ha pénztártaggá válnak a dolgozó idősek. De ehhez év végéig lépniük kell.

A személyi jövedelemadó törvény lehetővé teszi, hogy az, aki még önkéntes kölcsönös biztosítópénztári, nyugdíj-előtakarékossági, valamint nyugdíjbiztosítási befizetésekre fordítja megtakarított pénzét, az összevont adóalapja adójából minden évben visszakaphatja az adott évi befizetések 20 százalékát, együttvéve akár 280 ezer forintot. Nehézséget sokaknak az jelenthet, hogy ehhez 1,4 millió forintot kell átmenetileg beutalni. Viszont önkéntes önsegélyező és egészségpénztárba történő 750 ezer forint befizetés esetén nem kell évekig várni, mert a tag által befizetett összeg és a 150 ezer forint visszakapott adó azonnal, illetve egyes szolgáltatások esetében 120, 180 nap múlva széleskörűen adómentesen felhasználható nem csak a pénztártag, hanem hozzátartozóinak egészségügyi kiadásaira és egyéb önsegélyező jellegű szolgáltatásokra - írja cikkében a lehetőségről az Surányi Imréné szakértő az Adó.hu-n.Annak a dolgozó idősnek, aki élne már idén a lehetőséggel, sietnie kell, mert nemcsak hogy taggá kell válnia az önkéntes önsegélyező és egészségpénztárban a következő napokban, de december 31-ig be kell fizetnie a 750 ezer forintot. Ha ez megtörténik, 2020-ban már visszakapható az adó.

Amely például felhasználható otthoni gondozás támogatására, vagy mozgáskorlátozott vagy fogyatékos személyek életvitelét megkönnyítő speciális eszközök beszerzésére, felszerelésére. De igénybe vehető még az egészségpénztáraknál a szenvedélybetegségről való leszoktatásra irányuló kezelések támogatására, netán gluténmentes speciális élelmiszerek vásárlására. (A teljes listát a szakportál közölte.)

Fontos tudnivaló, hogy az egyéni számlán lévő összeg idő-korlátozás nélkül felhasználható és örökölhető.

(napi)

A fotó illusztráció

Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk, kérünk, támogasd portálunkat! Előre is köszönjük!

Írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit a boldoguljtatabanyan@gmail.com címre. Ha van kedved, lépj be a Boldogulj Tatabányán Facebook csoportba, vagy 

kövesd a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon. 

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljtatabanyan.blog.hu/api/trackback/id/tr7415357356

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hirdetés

Boldogulj Tatabányán

‘Lehet-e boldogulni Tatabányán? Számunkra ez a legfontosabb kérdés, amelyre olyan válaszokat, megoldásokat keresünk, amelyek megvalósításában mindenki örömmel vesz részt. Kezdeményezésünk célja az, hogy elősegítsük a helyi közösségek működését, hírt adjunk róluk, megbeszéljük dolgainkat és természetesnek tekintsük, hogy segítségére lehetünk egymásnak. ‘Hiszünk benne, hogy mindenki szeretne a megoldás része lenni. ‘Nem csodát akarunk tenni, azt akarjuk ne legyen szükség csodákra!:)

Friss topikok

Címkék

süti beállítások módosítása