Boldogulj Tatabányán

Kezdd el helyben!

KIHERÉLIK A TATABÁNYAI SZÍNHÁZAT IS: Hiába egyre sikeresebb a társulat

cabaret_jaszai.jpg

A kormány tényleg elveti a sulykot, most éppen a kulturális életet próbálja szétverni, vagyis bocsánat, nem: inkább a saját képére formálni, pedig az a saját kép, mondjuk úgy, hagy némi kívánnivalót maga után. 

Nemrég kiszivárgott egy törvényjavaslat, amiben azt írták le, hogy teljesen meg akarják szüntetni a független színházak támogatását, és az önkormányzati fenntartású színházakban a kormány kezébe adnák az igazgató kinevezési jogát. Egy miniszter döntene, ki legyen egyes színházak igazgatója. Vagyis megint korrigálok: csak névlegesen, mert igazából valamelyik “súgója” duruzsolná a nagy hatalmi fülekbe, ki legyen a színházigazgató, mondjuk Tatabányán. Persze ez a javaslat leginkább a fővárosi “veszélyesnek minősített” színházakat érintené, de azért, hogy elbánhassanak a kritikát megfogalmazókkal szemben, beáldoznák a tatabányai színházat is, nem kétséges. Ha valaki ott fent egyszer úgy ébred, hogy Crespo Rodrigónak repülnie kell, akkor repülni is fog, ezt jelenti pontosan a mostani javaslat. Még akkor is, ha egyre sikeresebb a színház, egyre jobbak a darabok. De ha úgy hozza az érdek, akkor bármit megtesznek majd, erre a fonálra van felhúzva minden. És aki most elkezdi húzni a száját, hogy kit érdekel, úgysem járok színházba, neki üzenem: egyszer téged is elkapnak cimbora, benyomakodnak a lakásodba, be az életedbe, és majd csak azt veszed észre, hogy még az orrodból a szőrt is úgy szeded ki, ahogy fentről megmondják neked.

Tatabányán ugye önkormányzati fenntartású a színház, a képviselők szavaznak a támogatásról és az igazgató személyéről is, nekem már ez is véleményes, de hogy ezek után majd a fővárosban mondják meg, ki legyen nálunk az igazgató, na az teljesen vállalhatatlan. És akkor majd megmondják, milyen darabokat lehet játszani, utána majd azt is, hogyan lehet játszani, aztán majd érkeznek az állami megrendelésre írt vezetőt dicsőítő darabok, a legvégén csak ezeket adhatják elő a színészek. Ja, a színészeket is lekáderezik, és csak az játszhat színpadon, aki ideológiai szempontból átment a szűrőn. Vegyük észre, tiszta Észak-Korea. És vegyük észre, sokkal többről van itt szó, mint a színházak működésének ideológiai megreformálásáról, az egész társadalomra ez vár.

Kiváló és ismert színészeink is megszólaltak az ügyben:

 

Fotó: Jászai Mari Színház

Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk, kérünk, támogasd portálunkat! Előre is köszönjük!

Írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit a boldoguljtatabanyan@gmail.com címre. Ha van kedved, lépj be a Boldogulj Tatabányán Facebook csoportba, vagy 

kövesd a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon. 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljtatabanyan.blog.hu/api/trackback/id/tr7515343834

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hirdetés

Boldogulj Tatabányán

‘Lehet-e boldogulni Tatabányán? Számunkra ez a legfontosabb kérdés, amelyre olyan válaszokat, megoldásokat keresünk, amelyek megvalósításában mindenki örömmel vesz részt. Kezdeményezésünk célja az, hogy elősegítsük a helyi közösségek működését, hírt adjunk róluk, megbeszéljük dolgainkat és természetesnek tekintsük, hogy segítségére lehetünk egymásnak. ‘Hiszünk benne, hogy mindenki szeretne a megoldás része lenni. ‘Nem csodát akarunk tenni, azt akarjuk ne legyen szükség csodákra!:)

Friss topikok

Címkék

süti beállítások módosítása