Jogerősen, összesen 27 év fegyházat kapott a 21 éves rablógyilkos és felbujtója. A vád szerint 2017-ben az akkor 19 éves fiatalember kirabolt, majd egy sörösüveggel annyira megvert egy 87 éves asszonyt Tatabányán, hogy később belehalt a sérüléseibe. Erre az ügyészség szerint nagybátyja buzdította. Mindössze 5 ezer Ft-ot zsákmányolt. A bántalmazó bocsánatot kért. Nagybátyja mindent tagad.
A vádlott a fiatalkorúak börtönéből történő szabadulása után néhány a nagybátyjánál lakott, de 2017 nyár végén elküldték az ingatlanból, majd a sértett lakásával szembeni garázsban húzta meg magát. Az idős nőhöz rendszeresen bejárt, tőle cigarettát és kisebb összegeket kért. A tél közeledtével szeretett volna valamilyen fűthető szállást találni, ekkor beszélt nagybátyjával, aki a költözés feltételéül szabta, hogy a szállás fejében fizessen pár ezer forintot, majd rávette hogy a sértettől szerezzen készpénzt akár erőszakkal. Ezek után szó nélkül odament a konyhában ülő nőhöz, és legalább két alkalommal a sörös üveggel, és további 8 alkalommal ököllel nagy erővel megütötte, többször fejbe rúgta. A verés után kiemelt a pénztárcájából 5.000 forintot, és a vérző sértettet magára hagyva elment a lakásból. A pénzt a fiú és a nagybátyja egymás között elosztotta.
A sértett a bántalmazást követően még ki tudott jutni a ház elé az udvarra, ahol összeesett. A szomszédok mentőt hívtak, azonban a sértett a kórházba szállítását követően meghalt.
A fotó illusztráció
Itt léphetsz be a Boldogulj Tatabányán Facebook csoportba, vagy
írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit: a boldoguljtatabanyan@gmail.com
Követed már a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk, kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.