Boldogulj Tatabányán

Kezdd el helyben!

EGYMILLIÓ-KETTŐ! Ennyit ért a környei súlyos baleset (DURVA KÉPEKKEL!)

baleset-kornyetatakozott-2012-ugyeszseg-hu01.jpg

A maradandó fogyatékosságot eredményező közúti baleset miatt indult ügyben az ügyészség a büntetőeljárást felfüggesztette, a sértett megállapodott az elkövetővel, aki a balesettel okozott sérelmet egymillió-kétszázezer forint megfizetésével tette jóvá.  

 baleset még 2017. október 7-én reggel 6-kor történt. A 8119. számú úton Környe irányából Tata felé vezetett a vádlott egy tehergépkocsit, amely során nem tartott megfelelő követési távolságot. Előtte, azonos irányba haladt a későbbi súlyosan megsérült sofőr által vezetett tehergépkocsi. A sértett egy előtte kivilágítatlanul közlekedő munkagépet vett észre, ezért az ütközés elkerülése érdekében beletaposott a fékbe, azonban az utána jövő jármű nekiütközött és a járműve elejével az előtte fékező tehergépkocsi bal hátsó sarkának ütközött. Ennek hatására a sértett járműve nekiütközött a földmunkagép hátsó részének, majd a két tehergépkocsi ismételten egymásnak ütközött.

baleset-kornyetatakozott-2012-ugyeszseg-hu02.jpg

baleset-kornyetatakozott-2012-ugyeszseg-hu03.jpg

A sértett a közlekedési baleset során többek között a baloldali csípőízület ficamos, darabos törését szenvedte el, emiatt a baloldali csípőízület mozgáskorlátozottsága maradt vissza, amely maradandó fogyatékosságot jelent.

baleset-kornyetatakozott-2012-ugyeszseg-hu04.jpg

Az elkövető és a sértett egyaránt kérte a közvetítői eljárás elrendelését, ezért az ügyészség a büntetőeljárást felfüggesztette, és az ügyet közvetítői eljárásra utalta. A közvetítői eljárás során kötött megállapodásnak megfelelően a balesetet okozó férfi egymillió-kétszázezer forintot fizetett a sértettnek, ezzel a bűncselekménnyel okozott sérelmet jóvátette.

Az elkövető tevékeny megbánására figyelemmel az ügyészség megállapította, hogy a balesetet okozó férfi büntethetősége megszűnt, ezért a büntetőeljárást megszüntette.

(via Ügyészség)

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljtatabanyan.blog.hu/api/trackback/id/tr2115249208

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hirdetés

Boldogulj Tatabányán

‘Lehet-e boldogulni Tatabányán? Számunkra ez a legfontosabb kérdés, amelyre olyan válaszokat, megoldásokat keresünk, amelyek megvalósításában mindenki örömmel vesz részt. Kezdeményezésünk célja az, hogy elősegítsük a helyi közösségek működését, hírt adjunk róluk, megbeszéljük dolgainkat és természetesnek tekintsük, hogy segítségére lehetünk egymásnak. ‘Hiszünk benne, hogy mindenki szeretne a megoldás része lenni. ‘Nem csodát akarunk tenni, azt akarjuk ne legyen szükség csodákra!:)

Friss topikok

Címkék

süti beállítások módosítása