Újra feltűnt Kupcsok Péter a Kodály téri és Ifjúság úti Batman, készítettek neki egy szép kis videót, hogy szavazzanak rá a környéken élők, mert akkor milyen jó lesz nekik. Nem tudjuk, eddig hol járt Kupcsok, ahhoz képest, milyen kemény kampány van, nem sok aktivitást láttunk tőle. Lehet, hogy nyaralt vagy csak új Batman-ruhát kellett készíttetnie a fideszes szabókkal. De most újra itt repül köztünk, és ígérget. Megígéri például, hogy rend lesz az Ifjúság úton és a Kodály téren, hmm.
Kedves Péter, az a baj, hogy ezt a problémát, ami ráadásul a város közepét érinti, már régen meg kellett volna oldani, sőt, nem lett volna szabad hagyni, hogy elfajuljon a dolog. Hol voltál eddig, merre repültél ideológiai jelmezedben?
Kupcsok Batman egyébként parkolókat is ígér meg 100 pad kihelyezését a körzetben és még egy csomó mindent. Azért ehhez nem kell igazán nagy képesség, jól látszik, nagyjából úgy készülhetett a videó, hogy leültek a tanácsadókkal, felmérték a leginkább égető problémákat a körzetben, ő meg szépen a kamerába mondta, hogy ezeket mind megoldjuk.
Ettől azért tényleg több kellene, mosolygott akkor Joker.
Itt léphetsz be a Boldogulj Tatabányán Facebook csoportba, vagy
írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit: a boldoguljtatabanyan@gmail.com
Követed már a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk, kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.