Boldogulj Tatabányán

Kezdd el helyben!

TATABÁNYAIAK, ITT A TELJES LISTA: Ilyen OKJ-s képzések közül lehet válogatni

okj_2.jpg

A szakmát választók sokkal átláthatóbb és egyértelműbb képesítések közül tudnak majd választani.

2020 szeptember 1-jétől a legtöbb OKJ-s szakképesítést csak nappali vagy esti tagozaton, szakképző iskolában lehet majd megszerezni. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közleménye szerint az OKJ-s képzések átalakításának célja a szakképzés további erősítése és a munkaerőpiachoz való jobb igazodás. Jövő szeptember 1-jétől a legtöbb OKJ-s szakmát csak iskolai rendszerű képzésben, azon belül pedig csak nappali vagy esti tagozaton lehet majd megszerezni, minimum két év alatt. A korábbi 27-el szemben 196 ilyen szakképesítés - alapszakma -, illetve szakképesítés-ráépülés szerepel az Országos Képzési Jegyzék módosításáról szóló kormányrendeletben, amely a Magyar Közlöny 162. számában jelent meg.

Az úgynevezett részszakképesítéseket, amelyekből 73 szerepel a listában, viszont csak iskolarendszeren kívüli, tanfolyami formában lehet majd elsajátítani, amelyért fizetni kell.

A felnőttoktatással foglalkozó cégek 2020. december 31-ig kaptak haladékot: eddig indíthatnak  a régi OKJ szerinti, iskolarendszeren kívüli képzéseket, ezek szakmai vizsgáját pedig 2022. december 31-ig kell lebonyolítani.

A kormányrendelet megjelenése kapcsán az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) MTI-hez

eljuttatott közleményében azt írta: a cél a teljes foglalkoztatás, az, hogy a gazdaság igényeihez idomuljon a szakképzés, és a munkaerőpiacon értékes és használható szakképesítések legyenek a képzési kínálatban egy sokkal egyszerűbb, átláthatóbb, egymásra épülő rendszerben. Az alapszakmák megszerzésére már az iskolai rendszerben (technikumokban, szakképző iskolában) is lesz lehetőség, amelyre további szakképesítések építhetőek.

A felnőttek számára az iskolarendszerben a második szakma elsajátítása már jelenleg is ingyenes, a jövőben a képzési idő rövidül, így gyorsabban lehet szakmát szerezni - közölte az ITM.

Jelenleg az OKJ-ban keverednek a szakmai és tanfolyam jellegű képzések, így 770 képzés van. Az elavult Országos Képzési Jegyzékben szereplő képzések száma az uniós átlag többszöröse. A cél az, hogy csökkenjen a szakmaszám, de a szakmai képzések száma a konkrét vállalati igényekhez igazodva növekedhet és abban a vállalatok is aktívan részt vehetnek - olvasható a közleményben.

A most megjelent kormányrendelet már ennek megfelelően jelöli meg a jövőbeni szakmák új rendszerét, a 2020/2021-es tanévben indításra kerülő képzések listáját. Így a szakmát választók sokkal átláthatóbb és egyértelműbb képesítések közül tudnak majd választani, az eddig az OKJ-ban szereplő több mint 700 szakképesítés helyett a szakképző intézmények jövőre 174 szakma képesítését tudják kínálni.

(mti)

A fotó illusztráció

Itt léphetsz be a Boldogulj Tatabányán Facebook csoportba, vagy

írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit: a boldoguljtatabanyan@gmail.com

Követed már a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk, kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljtatabanyan.blog.hu/api/trackback/id/tr5315199710

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hirdetés

Boldogulj Tatabányán

‘Lehet-e boldogulni Tatabányán? Számunkra ez a legfontosabb kérdés, amelyre olyan válaszokat, megoldásokat keresünk, amelyek megvalósításában mindenki örömmel vesz részt. Kezdeményezésünk célja az, hogy elősegítsük a helyi közösségek működését, hírt adjunk róluk, megbeszéljük dolgainkat és természetesnek tekintsük, hogy segítségére lehetünk egymásnak. ‘Hiszünk benne, hogy mindenki szeretne a megoldás része lenni. ‘Nem csodát akarunk tenni, azt akarjuk ne legyen szükség csodákra!:)

Friss topikok

Címkék

süti beállítások módosítása