Boldogulj Tatabányán

Kezdd el helyben!

GYILKOSSÁGOT TERVEZTEK: lekapcsolták a tatabányai ügyészek a feleséget és szeretőjét

bunozo-elfogas-hirtv-hu.jpg

A Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség emberölés előkészületének bűntette miatt nyújtott be vádiratot egy nő és egy férfi ellen.

A vádlott nő – aki ekkor együtt élt férjével, a sértettel és két közös gyermekükkel egy Komárom-Esztergom Megyei településen – 2018 augusztusában egy ismert közösségi oldal társkereső csoportjában megismerkedett egy férfival. Kezdetben baráti kapcsolat, majd rövid időn belül szeretői viszony alakult ki közöttük.

2018. december elején a nő azt mondta a férfinak, hogy csak akkor tudnak együtt lenni, ha a férjét megölik. A nő felhívására a férfi megkereste egyik ismerősét és megbízta, hogy 300.000 forintért intézze el, hogy a sértettet megöljék. A szerető a felkért személynek előleget adott át, megadta a sértett lakcímét, az általa használt járművek rendszámát és telefonszámot, valamint sértett ingatlanáról és a területről videofelvételt is készített, terepszemlét tartott. A bűncselekmény elkövetése azért maradt el, mert a végrehajtással megbízott férfi a tervezett emberölést bejelentette a rendőrségen.

A nővel az ügyészség egyezséget kötött a bűnösség beismeréséről.

Az ügyészség a vádiratban a megkötött egyezségben foglaltak jóváhagyását indítványozta, ennek részeként azt, hogy a bíróság a nőt 1 év 6 hónap 3 évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélje, akárcsak a bűnösségét már a nyomozás során beismerő férfit.

 

Itt léphetsz be a Boldogulj Tatabányán Facebook csoportba, vagy

írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit: a boldoguljtatabanyan@gmail.com

Követed már a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk, kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljtatabanyan.blog.hu/api/trackback/id/tr8615028436

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hirdetés

Boldogulj Tatabányán

‘Lehet-e boldogulni Tatabányán? Számunkra ez a legfontosabb kérdés, amelyre olyan válaszokat, megoldásokat keresünk, amelyek megvalósításában mindenki örömmel vesz részt. Kezdeményezésünk célja az, hogy elősegítsük a helyi közösségek működését, hírt adjunk róluk, megbeszéljük dolgainkat és természetesnek tekintsük, hogy segítségére lehetünk egymásnak. ‘Hiszünk benne, hogy mindenki szeretne a megoldás része lenni. ‘Nem csodát akarunk tenni, azt akarjuk ne legyen szükség csodákra!:)

Friss topikok

Címkék

süti beállítások módosítása