Boldogulj Tatabányán

Kezdd el helyben!

ELKÉSZÜLT A TATABÁNYA-OROSZLÁNY BICIKLIÚT: Azért, ha jön a traktor, vigyázzanak

bicout1.jpg

Elkészült az Oroszlányt Tatabányával összekötő csaknem 13 kilométeres kerékpárút, amely  Kecskédet, Környét és a majki kamalduli kolostort is érinti - közölte a műszaki átadás után az oroszlányi önkormányzat az MTI-vel.

A mintegy 1,2 milliárd forint értékű, uniós támogatású beruházással 11,5 kilométer aszfaltozott és 1 kilométer erdei kerékpárút valósult meg. A burkolattal el nem látott szakasz a fő nyomvonalról ágazik le a kamalduli remeteség majki műemlék együttese felé, ahol 1,6 milliárd forintos fejlesztés folyik.

A vonalvezetés érinti a Mária-út nyomvonalát és a Sacra Velo projekt nyomvonalának részeként kerékpáros megközelítést biztosít az Oroszlányi Bányászati Múzeumnak, melyet félmilliárd forint ráfordításával újítanak fel.

Az út elkészülésével Oroszlány bekapcsolódhat az európai kerékpáros vérkeringésbe, hiszen a már meglévő szakaszok Tatabánya, Tata, Dunaalmás irányába közvetlen összeköttetést teremtenek az Eurovelo 6 nemzetközi kerékpárút hálózattal.

bicout2.jpg

Az út hivatalos átadását szeptember közepére tervezik. Az érdeklődők tájékoztatására "Oroszlány-Tatabánya Kerékpárút" néven közösségi oldalt hoztak létre, mely bemutatja az útvonalat és részletesen beszámol a beruházásról.n írják, hogy a szakaszon mezőgazdasági út is van, de szerintük a bicósoknak nem kell aggódniuk.

”látszólag a felfestés különbözteti meg őket - valójában a szélesség, a padka és a teherbírása is más. A traktorok ott hajthatnak fel az útra, ahol erre más lehetőségük nincs, vagyis ahol korábban meglévő földút nyomvonalán épült a bicóút. Ez Nyugat-Európában bevált megoldás, a valóságban sokkal kevesebb problémát okoz, mint elsőre gondolnánk.” 

 

Fotó: Oroszlány-Tatabánya Kerékpárút/ Facebook

Itt léphetsz be a Boldogulj Tatabányán Facebook csoportba, vagy

írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit: a boldoguljtatabanyan@gmail.com

Követed már a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk, kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljtatabanyan.blog.hu/api/trackback/id/tr515012354

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hirdetés

Boldogulj Tatabányán

‘Lehet-e boldogulni Tatabányán? Számunkra ez a legfontosabb kérdés, amelyre olyan válaszokat, megoldásokat keresünk, amelyek megvalósításában mindenki örömmel vesz részt. Kezdeményezésünk célja az, hogy elősegítsük a helyi közösségek működését, hírt adjunk róluk, megbeszéljük dolgainkat és természetesnek tekintsük, hogy segítségére lehetünk egymásnak. ‘Hiszünk benne, hogy mindenki szeretne a megoldás része lenni. ‘Nem csodát akarunk tenni, azt akarjuk ne legyen szükség csodákra!:)

Friss topikok

Címkék

süti beállítások módosítása