Több mint 280 ezer tonna aszfaltot építenek be, a burkolatfelújítás mellett hídfelújításokat is végeznek.
Az uniós közbeszerzések honlapján megjelent az M1-es autópálya közbeszerzésének eredménye. A pálya a Biatorbágynál található16+100-as kilométerszelvény és a Tatabányánál levő 61+800-as kilométerszelvény között újul meg összesen nettó 17,5 milliárd forintos szerződéses értéken.
A burkolatfelújítási és hídfelújítási munkákat két részprojektben valósítják meg:
- az autópálya jobb oldalán a Swietelsky Magyarország Kft. és a Reaszfalt Építőipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. a kivitelező,
- míg a bal oldal felújítása az EuroAszfalt Építő és Szolgáltató Kft. feladata.
A beruházó Magyar Közút Nzrt. korábbi közleménye szerint a munkálatok sávelhúzásos terelés mellett augusztus 6-án már elkezdődtek. A projekt várhatóan novemberben zárul le. Júliusban előkészítő munkákat végeztek, mintegy 3000 tonna aszfalt felhasználásával, a most indult szakaszban pedig összesen több mint 280 ezer tonna aszfaltot építenek be a szakemberek.
Fotó: magyarepitok.hu
Itt léphetsz be a Boldogulj Tatabányán Facebook csoportba, vagy
írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit: a boldoguljtatabanyan@gmail.com
Követed már a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk, kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.