Csütörtökön lehull a lepel véglegesen, az ellenzéki összefogásban résztvevő pártok bemutatják közös polgármester-jelöltjüket, szól az általuk küldött meghívó.
Az összefogásban résztvesz Tatabányán a Demokratikus Koalíció Pártja, Jobbik Magyarországért Mozgalom, Momentum Mozgalom, Magyar Szocialista Párt és a Párbeszéd Magyarországért Párt. A hivatalos bemutatót a Vértes Agorája emeleti kamaratermében tartják.
Az ott tartandó sajtótájékoztató keretében bemutatkozik az ellenzéki összefogás közös polgármester-jelöltje (egy hölgy, a hírek szerint), és a fenti pártok városi képviselői ünnepélyesenaláírják a 2019. évi önkormányzati választásokra létrejött „Választási Együttműködési Megállapodást”!
Országos politikusokat is hívtak az eseményre, akik szintén a helyszínen lesznek és várhatóan szólnak néhány mondatot, az előzetes tervek szerint.
Az összefogás pártjai várják a rendezvényt megelőzően a Vértes Agorája előtti téren tatabányaiakat, ahol a polgármesterjelölt fél négytől örömmel válaszol a kérdésekre.
A sajtótájékoztató és az aláírási aktus csütörtökön, azaz augusztus 1-én 16 órakor kezdődik.
Itt léphetsz be a Boldogulj Tatabányán Facebook csoportba, vagy
írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit: a boldoguljtatabanyan@gmail.com
Követed már a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk, kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.