A Magyar Közút fenntartásában lévő utakon rendszeresen felülvizsgálják a megengedett sebességhatárokat.
Országosan összesen 29 útszakaszon csökkent a sebességhatár az elmúlt 1,5 évben, eközben mindössze 2 helyen növekedett és a cég folyamatosan vizsgálja a hazai utakat, fogadja a bejelentéseket, és ha kell, változtat az autósok tempóján a biztonság érdekében.
A beavatkozások lokális jellegűek, az érintett szakaszok hosszúsága összesen pár száz kilométer - derül ki a Magyar Közút-nak a Vezess részére adott információiból.
A cég közlése szerint a változtatásokat legnagyobbrészt nem a kötelező forgalmirend-felülvizsgálataik eredményezték, hanem jellemzően üzemeltetési tapasztalatok, illetve lakossági és önkormányzati kezdeményezések. „A forgalombiztonság növelése érdekében változtattunk a sebességhatárokon például kerékpáros átvezetéseknél, autóbusz megállóhelyek térségében, fokozott gyalogos mozgással érintett szakaszokon” – közölte az MK.
HOL CSÖKKENTEK A TATABÁNYAIAKAT ÉRINTŐEN A SEBESSÉGHATÁROK?
A változtatások mellett közöljük azt az információt is, hogy mennyiről mennyire változott a megengedett tempó (ahol ezt megadta az útkezelő) illetve ahol tudjuk, az okot is feltüntetjük.
- 1-es főút, 38-47 ksz., időszakos korlátozás 60 km/órára eső és csúszós úttest esetén,
- 1-es út, Tatabánya-Felsőgalla, módosult a lakott terület kezdete-vége, megszűnt a 70-es emelt sebességhatár
- 1-es főút, 29-es kilométerszelvény, 60 km/óra helyett 40 km/óra. Oka: veszélyes ív, keresztirányú forgalom,
- 1-es főút, 29-es ksz., Bicske, 90 km/óra helyett 60 km/óra (2019),
- 1-es főút, 34-es ksz., Óbarok csomópont, 90 km/óráról 60 km/órára csökkent, balesetveszély,
Itt léphetsz be a Boldogulj Tatabányán Facebook csoportba, vagy
írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit: a boldoguljtatabanyan@gmail.com
Követed már a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk, kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.