A Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség a különösen nagy vagyoni hátrányt okozó üzletszerűen, bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt indult ügyben egy férfi és egy nő letartóztatására tett indítványt.
A férfi megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy hat éve egy olyan céghálózatot hozott létre és működtetett, ahol a hálózatban alsó szinten működő gazdasági társaságokat strómanok, elsősorban hajléktalanok nevére íratta, míg más cégek esetében intézkedett a valótlan tartalommal kiállított számlák befogadásáról és azoknak az ÁFA jogosulatlan levonása céljából történő felhasználásáról. A fiktív számlákat kiállító cégek fiktív alvállalkozók által valótlan tartalommal kiállított számlákat fogadtak be. A szervezet irányításában, működtetésben segítséget nyújtott a letartóztatott nő.
A számlakiállító gazdasági társaságok tekintetében az irányítást ténylegesen a férfi látta el, ő koordinálta a számlák kiállítását. Szervezetének napi munkafolyamata ellátása céljából a férfi Esztergomban létrehozott egy irodát, ahol a “megrendelői igények” alapján történt a számlák kiállítása.
A gyanúsítottakkal 21 rendbeli költségvetési csalás bűntette megalapozott gyanúja áll fenn, ezek közül a legsúlyosabb a különösen nagy vagyoni hátrányt okozó üzletszerűen, bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás bűntette, amellyel a költségvetésnek 229.891.000,-Ft. vagyoni hátrányt okoztak.
A két gyanúsított által a költségvetésnek okozott összes vagyoni hátrány meghaladja az 535 millió forintot.
A nyomozó hatóság az ügyben ezidáig 31 személyt hallgatott ki gyanúsítottként, akik közül az ügyészség a bűnszervezetet létrehozó és irányító férfi és egy nő letartóztatását indítványozta, mert fenn áll annak a veszélye, hogy büntetőeljárásban elérhetetlenné válnának, megszöknének, elrejtőznének, a bizonyítást veszélyeztetnék, valamint a bűncselekmény elkövetését folytatnák.
A bíróság az ügyészség indítványának helyt adott, a gyanúsítottak letartóztatását egy hónapra elrendelte.
(Ügyészség)
kép: illusztráció / ripost.hu
Itt léphetsz be a Boldogulj Tatabányán Facebook csoportba, vagy
írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit: a boldoguljtatabanyan@gmail.com
Követed már a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk, kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.