Április végéig csatlakozhatnak a települések Magyarország legszebb konyhakertjei címért kiírt országos vetélkedőhöz.
A kertápolás az idén kiegészül a táji sajátosságokkal rendelkező, illetve saját megőrzésű régi növényfajták kertbéli gyarapításával - közölte Kovács Szilvia, a verseny ötletgazdája az MTI-vel.
Elmondta, 2019-ben azt szeretnék, ha minél több településen A legszebb konyhakertek helyi versenyeinek megrendezésekor összegyűjtenék azokat a kertművelőket is, akik gondosan, szeretettel ápolják kertjeiket, és még e tudáskincs birtokában vannak. Őrzik mindazt, amit nagyszüleiktől, idős ismerőseiktől tanultak, vagy olyan egyéni módszereket alkalmaznak, amellyel egészséges zöldséget-gyümölcsöt termesztenek - mondta.
Az országos programigazgató tájékoztatása szerint versenyhez csatlakozhatnak a határon túli települések is. Az önkormányzatok, az óvodák és az iskolák kertjeit közösségi kategóriában lehet nevezni, ezeket külön jutalmazzák majd.
Az országos programhoz csatlakozási szándéknyilatkozat és a program tájékoztató anyagai a www.alegszebbkonyhakertek.hu weboldalról tölthetők le. A legszebb konyhakertek programot először 2012-ben Karcagon hirdették meg, az első felhívásra 22 jelentkezés érkezett, 2018-ban már 370 település több mint 11 ezer kertművelője vett részt a versenyben.
(mti)
A fotó illusztráció
írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit: boldoguljtatabanyan@gmail.com
Követed már a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.