Boldogulj Tatabányán

Kezdd el helyben!

ÚJ TÍPUSÚ EDZŐI MENTALITÁS TATABÁNYÁN! Tanítványokkal vitetik az illegális hulladékot

cserikuka2.jpg

Érdekes, egyúttal megdöbbentő történettel keresett meg egyik tatabányai olvasónk. A problémát, számunkra újszerű minősége miatt, megosztjuk Önökkel:

“Ma délután a házunk mögött gyerek zsivajra lettem figyelmes, így kinéztem az ablakon. Egy csapat gyerek a házunk mögött elhelyezett kukákba egy csomó hulladékot – köztük veszélyes hulladékot is (autógumik) – bele akarták dobni a kukákba. Két lakó mindjárt rá is szólt a gyerekekre, hogy ne dobáljanak be ide semmit, mert ezért a lakók kemény összeget fizetnek, meg egyébként sem a kukákba való  mindenféle lom.

Megkérdeztük, hogy ki küldte őket és honnan jönnek? Egybe hangzóan mondták, az XY edző küldte őket.

Mondták az edző nevét is, de ez most ebből a szempontból nem érdekes.  A szelektív hulladékba engedtük, hogy a flakonokat dobják be, a többit elvitték valahova, de nem vissza az uszodába.

Úgy gondolom hogy az edzőnek nem csak az lenne a feladata, hogy edzést tartson, hanem az is, hogy NEVELJE a gyerekeket. Nevelje a környezet tisztán tartására, a hulladék szelektálására, és ne ő biztassa még arra őket, hogy az első kukába ezeket a hulladékokat dobják be.

Egy pozitívum azért volt, mert a gyerekek illedelmesen elköszöntek és elmentek. A baj csak az, hogy a közeli erdőben akarták eldobni a szemetet. Persze, hogy oda is tették azt nem tudom, de nem vitték vissza...

Amikor még én jártam edzésre, az edző avval foglalkozott, hogy milyen az öltöző, tiszták vagyunk-e stb... A mai világban a szülök – elfoglaltságuk miatt, vagy mert nincs igényük a környezet tisztántartására – örülnek ha “lepasszolják” a gyereket, mert jó helyen van. Valakinek azért nevelni kellene a mai gyerekeket, hogy felnőttként környezet-tudatosak legyenek és majd a gyerekeiknek is ezt tanítsák.”

 

A fotó csupán illusztráció

írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit: boldoguljtatabanyan@gmail.com

Követed már a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljtatabanyan.blog.hu/api/trackback/id/tr6814678754

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hirdetés

Boldogulj Tatabányán

‘Lehet-e boldogulni Tatabányán? Számunkra ez a legfontosabb kérdés, amelyre olyan válaszokat, megoldásokat keresünk, amelyek megvalósításában mindenki örömmel vesz részt. Kezdeményezésünk célja az, hogy elősegítsük a helyi közösségek működését, hírt adjunk róluk, megbeszéljük dolgainkat és természetesnek tekintsük, hogy segítségére lehetünk egymásnak. ‘Hiszünk benne, hogy mindenki szeretne a megoldás része lenni. ‘Nem csodát akarunk tenni, azt akarjuk ne legyen szükség csodákra!:)

Friss topikok

Címkék

süti beállítások módosítása