Egészen sűrű levélváltásban vagyunk a polgármesterrel és szövegértelmezős csapatával.
Két cikkünkben írtunk már róla, milyen drasztikus áremelést hajtott végre a tatabányai kukás cég, amely áremelést a Fideszes közgyűlési többség által elfogadott, jelenleg is érvényben lévő szemétrendeletet tesz lehetővé.
Néhány napja írtunk róla, hogy nagy bajban lehetnek ott a hivatalban, mert elég sajátságosan értelmezik a rendeleteket, és szemrebbenés nélkül hazudnak, ha szükséges. Egyszerűen letagadták, mintha nekik ehhez semmi közük nem lenne.
Jönnek persze a cikkekre helyreigazítást kérő levelek, amelyben különösebb érdeklődést sem tanúsítva mantrázzák az agyament ötleteiket. Belekapaszkodtak apróságokba, mint például hogy azt írtuk, Önöknek kell a kukákat takarítaniuk. Szerintük az a fontos, hogy Önöknek csak a kukák környékét, illetve ha bekerítették, akkor a kerítést kell tisztán tartani, fertőtleníteni, magukat a kukákat nem is kell. Cuki, nem? Gyakorlatilag bagatell! Mindenki alig várja, hogy gusztustalan és adott esetben fertőző dolgokat pucolhasson.
A Schmidt Csaba vezette jogi-kommunikációs stáb (lényegét tekintve nem választható szét), szerint mi félrevezetjük Önöket, mert takarítás közben nem lesznek fertőzés veszélynek kitéve illetve a patkányok sem fogják megtámadni a lakókat. Szerintük a rendelet ezen része megfelel a jelenlegi előírásoknak.
Hát, hogy a viharba ne történhetnének meg ilyen esetek!
Tényleg normális, aki ilyeneket leír?
Talán be fogják a patkányokat idomítani, hogy udvariasan köszönjenek annak a lakónak, aki szemetet hoz le?
Azért így utólag felmerül az emberben, vajon ezt ők maguk el is hiszik?
írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit: boldoguljtatabanyan@gmail.com
Követed már a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.