Boldogulj Tatabányán

Kezdd el helyben!

POLGÁROK! TATABÁNYAIAK! Schmidt Csaba újévi köszöntője így hangozhatna!

schmidtcsaba-pezsgovel.jpg

Kedves Tatabányai Polgárok, Kedves Vazalluskáim, Híveim!

Amikor az elmúlt egy évről beszélünk, tudnotok kell, hogy a tatabányai emberekben, bennetek, van némi szerénység és alázat, ezáltal a minden hazugságot eltűrés művészete, amit ilyen vészterhes időkben bizony gyakorolni kell. Muszáj volt néha füllenteni, de csak a ti érdeketekben persze.

Gondoljatok bele, fel kellett zárkóznunk Európához, de csakis a migránsmentes részéhez, és ez nagy feladat. Ennek okán direkt nem építettük meg az általatok már nagyon várt új vasútállomást. Nem azért, mert nem tartjuk fontosnak. Nem, drága barátaim, a migráns kémeket és ügynököket csaptuk be ezzel, hogy ne ostromolják világvárosunkat.

Majd ha elmúlik a vész, még repülőtér is épül, sőt, de ez maradjon köztünk, kikötőnk is lesz. Kérditek, hogyan? Hát erre fogjuk terelni a Dunát! A terveket már el is készítettük, és a terelésben személyesen a miniszterelnök karizmája fog segíteni.

Ez az év is küzdés éve volt! Na meg az ígérgetésé!

Tudjátok, milyen lelki teher az, mikor kiáll az ember a polgárok elé, mond valamit és tudja, hogy hazudni kell? Tudjátok, miféle lelki állóképesség kell hozzá? De véreim, ne feledjétek, ez is hozzátartozik a Gonosz elleni harchoz. Muszáj néha az elveink ellen cselekedni!

Fontos volt ebben az évben is szemetesen hagyni a tatabányai utcákat, tereket, így üzentünk a világnak, Tatabánya nem áll be a sorba, és még a patkányok között is urak maradunk! Különben is, mi nem leszünk a gaz turistahordák áldozatai, itt nem robbantgatják fényképezőgépeiket holmi idegenek. Ezért kellett elintézni azt is, hogy minél kevesebb szórakozóhely maradjon nyitva. Gyermekeink, imádkozni menjenek, ne a kocsmába, sörözőbe, diszkóba! Tanuljanak alázatot, mást nem is kell. Ne akarjanak főiskolára meg egyetemre menni! Mert elárulom a nagy titkot, főiskolák, egyetemek már nincsenek, csak a Soros-hálózat még el nem űzött épületeiben folyik valami liberállissá átnevelés! Itt a bányászok földjén legyen mindenki kétkezi munkás!

Ez csak két példa volt, hogy lássátok, mennyire nagy a baj, milyen hatalmas a teher, rajtam, a városvezetőtökön. Ne feledjétek, az ígérgetést 2019-ben is folytatni fogjuk ! Ti ne foglalkozzatok semmivel, csak az építő munkával, ami még jobban felemeli szeretet városunkat! A túlórát gyorsan el is intéztük nektek! Ne hálálkodjatok, ez a legkevesebb, amit megtehettünk értetek!

Ezúton kívánok nektek Boldog Új Évet, sok türelmet, tűrést, alázatot!

 

írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit: boldoguljtatabanyan@gmail.com

Követed már a Boldogulj  Tatabányán oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljtatabanyan.blog.hu/api/trackback/id/tr7314525226

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hirdetés

Boldogulj Tatabányán

‘Lehet-e boldogulni Tatabányán? Számunkra ez a legfontosabb kérdés, amelyre olyan válaszokat, megoldásokat keresünk, amelyek megvalósításában mindenki örömmel vesz részt. Kezdeményezésünk célja az, hogy elősegítsük a helyi közösségek működését, hírt adjunk róluk, megbeszéljük dolgainkat és természetesnek tekintsük, hogy segítségére lehetünk egymásnak. ‘Hiszünk benne, hogy mindenki szeretne a megoldás része lenni. ‘Nem csodát akarunk tenni, azt akarjuk ne legyen szükség csodákra!:)

Friss topikok

Címkék

süti beállítások módosítása