Boldogulj Tatabányán

Kezdd el helyben!

VAN REMÉNY A RÉTI ÚTON! Az önkormányzat újra megpróbál kivitelezőt keresni

utfelujitas.jpg 

Október végén írtunk róla, hogy eredménytelennek nyilvánították azt a közbeszerzést, amely a Réti út 99-111-es házak előtti járdák térkövezését, parkolók aszfaltozását és térkövezését, valamint néhány kisebb munkát takart volna.

Akkor a munkára mindösszesen egy ajánlat érkezett be az önkormányzathoz, a Vértes-Út Kft. adta azt, amely közel 40 millióért vállalta volna el a munkát egy (!) év jótállással. Viszont az önkormányzatnak a dokumentum szerint csak  28 milla áll a rendelkezésre, tehát a felújítás akkor elmaradt.

Érdekes volt, hogy a Vértes-Út Kft.-n kívül még 4 cégtől kértek be ajánlatot, amely között olyan a közbeszerzéseken jól szereplő vállalkozások is voltak, mint a  GEOTECH KFT. vagy az EXTREME-PARK, de ők akkor nem akartak pályázni.

Nemrég újra kiírták a fenti terület átépítéséről szóló megismételt közbeszerzést, amelyből egyelőre nem derült ki, hogy több pénzt szánnak-e a projektre, vagy azt várják, kevesebből is meg lehet oldani.

mikes_2.jpg

Mikesnél "műszaki rajz"

helyszinrajz-tb-reti99-111.png

a jelenlegi közbeszerzés helyszínrajza

Az mindenképpen pozitívum, hogy például a Mikesnél kiírt pályázathoz képest itt egészen szabványosnak tűnő helyszínrajzot tettek közzé, szemmel látható a különbség.

A munkára a nyertesnek, a munkaterület átadás-átvételétől számítva 75 napja lesz, vagyis ha minden flottul megy, akkor körülbelül májusra örülhetnek az eredménynek az ott lakók.

 

írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit: boldoguljtatabanyan@gmail.com

Követed már a Boldogulj  Tatabányán oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljtatabanyan.blog.hu/api/trackback/id/tr3914519064

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hirdetés

Boldogulj Tatabányán

‘Lehet-e boldogulni Tatabányán? Számunkra ez a legfontosabb kérdés, amelyre olyan válaszokat, megoldásokat keresünk, amelyek megvalósításában mindenki örömmel vesz részt. Kezdeményezésünk célja az, hogy elősegítsük a helyi közösségek működését, hírt adjunk róluk, megbeszéljük dolgainkat és természetesnek tekintsük, hogy segítségére lehetünk egymásnak. ‘Hiszünk benne, hogy mindenki szeretne a megoldás része lenni. ‘Nem csodát akarunk tenni, azt akarjuk ne legyen szükség csodákra!:)

Friss topikok

Címkék

süti beállítások módosítása