Rangos színházi portál a szinhaz.hu 12-es ranglistájára került fel a tatabányai színház előadása.
Szikszai Rémusz és a tatabányai teátrum már kiindulópontként is bíztató volt, hiszen Szikszai állította színpadra korábban a Tartuffe-öt is, ami immár negyedik éve fut Tatabányán, márpedig ez egy vidéki színházban – még egy kamara-előadás esetén is – nagyon nagy szó. A rendező most a nagyszínpadot kapta meg játéktérként. Ő pedig kiválóan élt ezzel a lehetősséggel.
„Ritka, amikor egy rendező nem azért rántja elő Shakespeare éppen kézbe kerülő tragédiáját, hogy pusztán a manipulatív hatalmi machinációk vagy éppen egy-egy konkrét államgépezet trükkösen kétértelmű megjelenítésére használja fel. Ugyanilyen kevésszer fordul elő az, hogy a nagyszabású kikacsintások nem a „nevessünk a saját szennyesünkön”-effektusra rímelnek, ilyen értelemben pedig bátran mondhatjuk, hogy Szikszai Rémusz tatabányai Macbethje igazi színházi kuriózum” – fogalmaz Dézsi Fruzsina írásában. A rendezővel készült interjú itt olvasható.
Fotó: Prokl Violetta / Jászai Mari Színház)
írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit: boldoguljtatabanyan@gmail.com
Követed már a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.