A botrányosra sikerült Bécsi út építése után, most a Búzavirág út teljes hosszának felújítása következik az ipari parkban.
Elvileg szeptember második felétől csak egy sávban lehet majd közlekedni rajta. Úgy tudjuk, pályaszerkezet-cserét és útburkolat megerősítést végeznek majd 1,8 km hosszan: nem lesz sem új sáv, sem pedig bicikliút kialakítva az úton.
Első körben az Orgonás út és a Kerék utca közötti szakaszt zárják le félpályásan a szakemberek. A várhatóan év végéig tartó munkálatok fennakadást okoznak majd az ipari park közlekedésében, különösen műszakváltáskor, ezért javasolják, hogy a Bécsi utat használják az autóval közlekedők.
Na, persze! Valószínűleg amikor ezt tervezték, nem számoltak a Bécsi út “sikerével!”
Igen ám, csakhogy amíg nem javítják ki az 544 milliós Bécsi út elképesztő hibáit, hogyan engedhetik rá a forgalmat? Ha ne adj isten, beszakadna az aszfalt, akkor aztán tényleg nem lesz közlekedés az ipari parkban, az biztos. Ráadásul nemrég voltunk kint a Bécsi úton, és nem nagyon láttuk, hogy nagy erőkkel dolgoznának a hibák kijavításán.
Egy nagyobb esőről már ne is tegyünk említést.
Belegondoltak a tervezők, hogy mi lesz, ha a jelenleginél is nagyobb dugók fordulnak majd elő? A cégeket bizonyára nem érdeklik a kifogások, az ő dolgozóiknak időre kell munkába állni, az árut, nyersanyagot szállítani kell. Itt TÖBB, MINT TÍZEZER emberről van szó!
A városvezetés majd magyarázkodhat a cégvezetőknek, hogy miért nem tudnak bemenni a dolgozók a munkahelyükre.
Vagy majd Schmidt Csaba helikopterrel fogja szállítani az embereket?
A fotó illusztráció
írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit: boldoguljtatabanyan@gmail.com
Követed már a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.