Több megyére a heves zivatar, felhőszakadás veszélye miatt is figyelmeztetéseket adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat.
Veszélyjelzésük szerint pénteken Budapesten, Pest, Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád, Fejér, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok és Tolna megyében a tartós hőség miatt van érvényben elsőfokú figyelmeztetés. Azt írták: a napi középhőmérséklet pénteken a nyugati megyékben és északon jellemzően 25 fok alatt, másutt 25, 26 fok körül valószínű.
A legmagasabb hőmérséklet 29-34 fok között várható. Késő estére 20-27 fok közé csökken a hőmérséklet.
Kiemelték továbbá, hogy délelőttig helyenként kialakulhat zivatar, elsősorban északon, északkeleten. A déli óráktól északnyugat felől alakulhatnak ki újabb zivatarok. Majd délutántól éjfélig általában szórványosan lehetnek szélerősödéssel kísért zivatarok. A Dunántúl északi felében, északi kétharmadában a zivatarokat a délutáni órákban viharos szél kísérheti. Az említett területeken, illetve esetleg északkeleten a zivatarokhoz intenzív csapadék vagy egy-egy helyen felhőszakadás illetve kisebb méretű jég társulhat.
Heves zivatarok, felhőszakadás veszélye miatt Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Vas, Veszprém és Zala megyére adtak ki elsőfokú figyelmeztetést.
kép: illusztráció / 24.hu
írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit: boldoguljtatabanyan@gmail.com
Követed már a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.