Boldogulj Tatabányán

Kezdd el helyben!

ÁLL A BÁL! A régi helyi buszos céggel egyelőre nem tudnak elszámolni Schmidt Csabáék

ego_busz.jpg

Nagy a feszkó a városvezetés és a régi busztársaság, a KNYKK között, gondolom, már csak a T-Busz megalapítása miatt is. Az egyik előterjesztésben szerepel, hogy a város nem akarja elfogadni a cég 2017-es beszámolóját, és arra szólítja fel, hogy a 2. féléve veszteségtérítési keretből fizessen vissza 30 millát.

Ha jól emlékszem, úgy indult a dolog, hogy a város eldöntötte, saját busztársaságot alapít, és 2017-től már nem lesz szüksége a KNYKK-ra, de mivel 2017 január elsejére nem sikerült megoldania a dolgot, megkeresték a céget, hogy igaz, hogy kirúgtunk benneteket, de most még segítsetek fél évig.

Ezek után, mivel tavaly júliusára sem volt meg minden feltétel, megint kötöttek velük egy fél évig tartó szerződést, immár másodszor. Megállapodtak abban is, hogy a társaság veszteségét kifizeti a  város, ami 80 millió forint volt. Nagy a valószínűsége tehát, ha nem mondják fel Schmidt Csabáék olyan hamar a régi társasággal kötött szerződést vagy az időben, az ígéretüknek megfelelően 2017 január elején elindítják a T-Buszt, ez a 80 milla vagy megspórolható lett volna, vagy a saját cégnél landol. Az is felettébb érdekes, hogy a dokumentum szerint a Bridgestone munkásainak szállítása és új járatok indítása miatt keletkezett majd 3 millás veszteséget is magára vállalta a város, amit biztos ami biztos, azért nem fizettek ki, vagyis a busztársaság szerint nem, az önkormányzat szerint meg igen. Most akkor ki mond igazat?

A  további kérdés, hogy miért vállalta át a városvezetés a cégtől ezt a veszteséget. Miért kell úgy tenni, mintha csak Tatabánya érdeke lenne, hogy a cég itt legyen?

Az is benne van az előterjesztésben, hogy a KNNYKK  azért kérte a második félév fix részének megemelését, hogy a buszokon szükséges karbantartásokat elvégezze, csak hogy azokat a cég aligha végezhette el, mert siralmas állapotban közlekedtek az emelés után ugyanúgy, mint régebben. Ezzel nehezen tudunk vitába szállni, mert tényleg el volt a helyzet, elég csak a kigyulladt buszra gondolni, és a csuklósokra, amelyeken utazva sokszor az volt az érzése az embernek, hogy a kanyarban kettétörik. De miért nem a munkák elvégzése után fizetett a város, miért előre? Vagy muszáj volt belemenniük, hogy legyen tömegközlekedés a városban a tavalyi év második felében is?

Az a helyzet, hogy a rossz döntések miatt Schmidt Csabáék fordultak kétszer is a régi buszos céghez segítségért, és leginkább ezért alakult ki ez a helyzet a város és KNYKK között.

És mi fizetjük ki az árát.

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljtatabanyan.blog.hu/api/trackback/id/tr6514074767

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hirdetés

Boldogulj Tatabányán

‘Lehet-e boldogulni Tatabányán? Számunkra ez a legfontosabb kérdés, amelyre olyan válaszokat, megoldásokat keresünk, amelyek megvalósításában mindenki örömmel vesz részt. Kezdeményezésünk célja az, hogy elősegítsük a helyi közösségek működését, hírt adjunk róluk, megbeszéljük dolgainkat és természetesnek tekintsük, hogy segítségére lehetünk egymásnak. ‘Hiszünk benne, hogy mindenki szeretne a megoldás része lenni. ‘Nem csodát akarunk tenni, azt akarjuk ne legyen szükség csodákra!:)

Friss topikok

Címkék

süti beállítások módosítása