Boldogulj Tatabányán

Kezdd el helyben!

A MIGRÁNSOK MÁR A SPÁJZBAN ILLETVE A KOCSIBAN VOLTAK: Tatabányánál defektet kapott az embercsempész, gyorsan elhúzta a csíkot

5732_tispol_ellenorzes_baranyaban.jpg

A Tatabányai Járási és Nyomozó Ügyészség több személynek segítséget nyújtva elkövetett embercsempészés bűntette miatt emelt vádat az előzetes letartóztatásban lévő albán állampolgárral szemben.

A vád szerint a vádlott 2015 júliusában, Olaszországban, egy tehergépkocsit vásárolt. Az albán férfi a járművet átadta a nyomozás során ismeretlenül maradt személynek azzal a megbízással, hogy ezen személy tehergépkocsival migránsokat csempésszen.

A megbeszéltek alapján a tehergépkocsi ismeretlen vezetője 2015. augusztus 7-én, a szerb-magyar határ közelében, felvett huszonhat, az államhatár átlépéséhez engedéllyel nem rendelkező iraki állampolgárt azért, hogy őket Németországba szállítsa. A sofőr azonban az autópályán, Tatabánya közelében, defekt miatt megállt, majd a migránsokat a leállósávban hátrahagyva elmenekült. A rendőrök ezután az iraki állampolgárokat előállították.

Az embercsempészésre megbízást adó albán férfi az eljárás során megszökött, őt európai elfogatóparancs alapján fogták el 2017 decemberében Németországban, majd átadták a magyar hatóságoknak.

A vádlott büntetőjogi felelősségéről a Tatabányai Járásbíróság fog dönteni.

(ügyészség)

 

A fotó illusztráció

Írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit: boldoguljtatabanyan@gmail.com

Követed már a Boldogulj  Tatabányán oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljtatabanyan.blog.hu/api/trackback/id/tr6313907438

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hirdetés

Boldogulj Tatabányán

‘Lehet-e boldogulni Tatabányán? Számunkra ez a legfontosabb kérdés, amelyre olyan válaszokat, megoldásokat keresünk, amelyek megvalósításában mindenki örömmel vesz részt. Kezdeményezésünk célja az, hogy elősegítsük a helyi közösségek működését, hírt adjunk róluk, megbeszéljük dolgainkat és természetesnek tekintsük, hogy segítségére lehetünk egymásnak. ‘Hiszünk benne, hogy mindenki szeretne a megoldás része lenni. ‘Nem csodát akarunk tenni, azt akarjuk ne legyen szükség csodákra!:)

Friss topikok

Címkék

süti beállítások módosítása