Boldogulj Tatabányán

Kezdd el helyben!

KÉPEK A BRUTÁLIS TATABÁNYAI HALÁLOS BALESETRŐL! Egy idős hölgy a helyszínen életét vesztette a karambol után!

halalosbaleset0510-04.jpg

Amint írtunk már róla, ma délelőtt fél 11-kor, az 1-es főút Tarján felőli kereszteződésében halálos baleset történt

halalosbaleset0510-01.jpg

halalosbaleset0510-05.jpg

Összeütközött két jármű, egész pontosan egy Renault, amelyet egy 72 éves idős hölgy vezetett és egy trélert vontató kisbusz, amelyben külföldiek utaztak. Két embert a tűzoltók szabadítottak ki az egyik járműből.

halalosbaleset0510-06.jpg

A Renault sofőrje Tarján irányából érkezett. A személygépkocsi totálkárosra tört, mint a képen is látható, a szalagkorlát állította meg.

halalosbaleset0510-03.jpg

A személyautóba két ember beszorult. A műszaki mentést végző tatabányai hivatásos tűzoltók feszítővágóval szabadították ki őket, a sofőrön azonban már nem lehetett segíteni, a helyszínen életét vesztette. A másik sérültet kórházba vitték a mentők.

halalosbaleset0510-02.jpg

Az érintett, egyébként is túlterhelt útszakaszon jelen pillanatban is rendőri irányítás mellet, váltakozó irányba halad a forgalom.

 

Írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit: boldoguljtatabanyan@gmail.com

Követed már a Boldogulj  Tatabányán oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljtatabanyan.blog.hu/api/trackback/id/tr4713904086

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hirdetés

Boldogulj Tatabányán

‘Lehet-e boldogulni Tatabányán? Számunkra ez a legfontosabb kérdés, amelyre olyan válaszokat, megoldásokat keresünk, amelyek megvalósításában mindenki örömmel vesz részt. Kezdeményezésünk célja az, hogy elősegítsük a helyi közösségek működését, hírt adjunk róluk, megbeszéljük dolgainkat és természetesnek tekintsük, hogy segítségére lehetünk egymásnak. ‘Hiszünk benne, hogy mindenki szeretne a megoldás része lenni. ‘Nem csodát akarunk tenni, azt akarjuk ne legyen szükség csodákra!:)

Friss topikok

Címkék

süti beállítások módosítása