Boldogulj Tatabányán

Kezdd el helyben!

Vajon Tatabánya-Újvárosban miért kószálnak ilyen nyíltan a patkányok az utcákon? A Schmidt Csaba-féle kukatárolókba még be is tudnak költözni!

patkany-elodvezer_20180328_01.jpg

Az egyre gondozatlanabb közterületeinken, amelynek meghatározó látványa a kukák környékén lévő szemét, egyre több patkányt látunk Tatabánya utcáin: használják pincéinket és még lakbért sem fizetnek, néha pedig befekszenek a kádjainkba fürdőzni egy kicsit.

Tehát a városlakóknak nem csak a szeméttel kell megtanulniuk együtt élni, hanem a patkányokkal is. A 21. század nagy kihívása, hogyan tudunk szót érteni a nagy testű rágcsálókkal, mert bizony szót kell értenünk velük. A múltkor éppen sétáltam az utcán, és egy nagy patkány simán nekiment egy kis testű kutyának a gazdája nagy rémületére. Ez is bizonyítja, hogy meg kell tanulnunk patkányul, ami jó néhány jelenlegi politikusnak már sikerült, nem szabad lemaradnunk tőlük. Az Előd vezér  utcaiak már előttünk járnak a kommunikációban, van saját patkányuk, aki Frank névre hallgat. Frank amolyan celebpatkány, mindenki ismeri a környéken, sőt a múltkor még interjút is készített vele az egyik napilap.

patkany-elodvezer_20180328_02.jpg

Frank az asszimilálódott patkány rendet tart az utcában, például nem engedi a kukában turkálni a hajléktalanokat, csak ha fizettek érte, amit a lakóközösségek céljaira fordítanak. De elűzi az éjszaka az utcán ordító részegeket is. De patkányuk, ha ideje engedi elviszi az ebédet azoknak az időseknek, akik nem tudnak elmenni érte, és még a postába is elszalad, ha kell. Közben a kukák környékén egyre nagyobb számban felbukkanó társait is megpróbálja erre nevelni.

patkany-elodvezer_20180328_03.jpg

Szóval, ne idegenkedjenek a patkányoktól, ha így megy tovább, többen lesznek, mint mi emberek.

Ők valószínűleg örülnek a Schmidt Csaba-féle zárható kuka-rendszer erőltetésének, ráadásul családostól is beköltözhetnek a konténerházakba.

 

Írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit: boldoguljtatabanyan@gmail.com

Követed már a Boldogulj  Tatabányán oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljtatabanyan.blog.hu/api/trackback/id/tr8813790172

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hirdetés

Boldogulj Tatabányán

‘Lehet-e boldogulni Tatabányán? Számunkra ez a legfontosabb kérdés, amelyre olyan válaszokat, megoldásokat keresünk, amelyek megvalósításában mindenki örömmel vesz részt. Kezdeményezésünk célja az, hogy elősegítsük a helyi közösségek működését, hírt adjunk róluk, megbeszéljük dolgainkat és természetesnek tekintsük, hogy segítségére lehetünk egymásnak. ‘Hiszünk benne, hogy mindenki szeretne a megoldás része lenni. ‘Nem csodát akarunk tenni, azt akarjuk ne legyen szükség csodákra!:)

Friss topikok

Címkék

süti beállítások módosítása