Azt gondoltuk, hogy a Bányász körtérnek kiemelt szerepet szánt az új buszos cég, hiszen nem változtattak a rendszeren, továbbra is sok busz indul innen és érkezik erre a buszvégállomásra, már ha ezt lehet annak nevezni.
Ráadásul sokan szállnak itt át egyik járműről a másikra, jó részük munkába igyekszik vagy onnan tart haza. Mondjuk volt egy ilyen ígéret, de ez most kevésbé lényeges, hogy átszállás nélkül juthatnak el a munkahelyükre a tatabányaiak.
A Bányász körtéri buszvégállomás leginkább az ötvenes-hatvanas évekre emlékeztet, még így 2018-ban is.
Ne feledkezzünk el róla, hogy 1 év csúszással indultak .Az a kérdés, hogy a tervezés- előkészítés során, miért nem újították fel ezt az állomást? Lehet, hogy eredetileg nem volt a képben? Ki tudja, mindenesre lett volna idejük egy komfortos, 21. századi megállóhelyet kialakítani ezen a területen. Vagy elfelejtették, mert nem a városközpontban van?
Azon gondolkodtunk, hogy valószínűleg a cég szakemberei befolyásolni tudják az időjárást, és megoldják, hogy soha többé ne legye hideg, legalábbis az állomás környékén biztosan, mert azért elég kemény lehet a megállóban fagyoskodni a buszokra váró polgároknak mondjuk -10-ben, hófúvásban vagy esőben.
Ennyit érdemelnek a járművek, és főleg a sofőrök?!
Kíváncsiak lennénk egyébként arra is, hogy a buszok biztosítása a kátyúkra is szól-e, mert abból van a Bányász körtéren szép számmal. Esetleg ezek olyan kátyúk, amelyek felkészítik és megerősítik a járműveket, az is lehet, hogy ezek saját fejlesztésű T-Busz kátyúk? Így bánunk a közösség vagyonával? Nem vagyunk szakemberek, de a buszok jótállása ilyen cudar körülményekre is érvényes?
Végül is lehet, hogy ez csupán egy rossz álom, ez az egész új buszos cég, meg a menetrend, az egész csak egy teszt, mit bírnak a tatabányaiak, és nem sokára szépen visszaáll a régi rend?
írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit: boldoguljtatabanyan@gmail.com
Követed már a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.