Elgondolkodtató és mélyen emberi történetet írt két tatabányai polgár a Tatabányán Hallottam Facebook-csoportba. Ehhez hasonló esetekkel nap mint nap találkozunk, de csak nagyon kevesen állnak meg segíteni. Lehet, hogy félelemből, lehet, hogy a közöny miatt. Érdemes elolvasni a két bejegyzést, és erősen gondolkodni magunkon is.
Az első történet felháborító abszurddal fűszerezve:
“A minap reggel mentem pestre dolgozni. Már indult volna a vonat amikor észrevettem hogy egy nő "siet" két mankóval. Ott volt ő időben csak egy szerelvény volt és így jóval előbbre állt meg (sosem fogom megérteni ezt a beállást). Leszálltam, megkértem egy srácot álljon az ajtóba hogy ne induljon el a vonat. Szívesen fogadta a segítségemet. Felszálltunk. Leültünk. Beszélgettünk arról hogy súlyos balesete volt lebénult az egyik fele. Most kezelésekre jár. Nagyon hálás volt mert nem tapasztalja a segítőkészséget. 35 körüli csinos nő volt. Na ekkor ért a hidegzuhany! Odaért a kalauz és közölte velem hogy mekkora szerencsém van hogy ő ilyen jóindulatú és se nem hívta a rendőrséget se nem tesz feljelentést mivel akadályoztam a vonat elindulását, feltartottam a közlekedést így nem tudják tartani a menetidőt.
Válaszul csak annyit mondtam neki: nagyon szívesen helyette tettem mert én úgy gondolom mivel ott állt a másik ajtónál ezt ő is megtehette volna. SŐT!”
A második történet:
“Hadd osszam meg Veletek azt, ami történt ma.
Rohantam a vidéki buszomra Tatabánya főterénél, amikor láttam egy nénit nagyon bicegni egy olyan “öreg nénis gurulós kocsival”. Visszamentem Hozzá és megkérdeztem merre megy, segíthetek-e? Vasútra ment és mivel egy volt az irány, mondtam hogy mehetünk együtt. -Magába kapaszkodhatok, nem baj? -kérdezte.
Kezenfogva totyogtunk a vasútra, közben beszélgettünk a gyermekei külföldi sikereiről, kinti tapasztalatairól, mint például a buzi angol lányok, akik kézenfogva mennek és télen is kint van a derekuk, az arab leánykérőjéről, a font inflációjáról, meg a szülővárosainkról. Egyszóval remek társaságom volt. Útközben azon gondolkodtam miért nem állt meg senki. Amikor a vasútnál mentünk fel a lépcsőn egy biztonsági őr kétszer is ránk nézett, de pont akkor ment be a szoliba beszélgetni a pultossal, amikor az 50kilómmal löktem be az ajtót, kezemben a táskájával. De a vágányhoz menet felele is legalább négy férfi/fiú ment el mellettünk. Aztán végülis lekéstem a buszom, hiába rohantam először, de jó élmény volt az a kb 40perc, amíg a főtértől a vasútra értünk.
A facebookos nagy számok alapján, amennyien papolnak a szeretetről, mások megsegítéséről és odafigyelésről, valakire számítottam volna, hogy megkérdezi kell-e segítség, de nem így történt. Annyian mentek el mellettünk, de bámuláson és tétova tekinteten kívül más reakció nem volt. Ezt én eltettem “egy zsebembe”..
írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit: boldoguljtatabanyan@gmail.com
Követed már a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
