Boldogulj Tatabányán

Kezdd el helyben!

Vegyék kézbe Tatabánya jövőjét! Szavazzanak a Bánhidát Sárberekkel összekötő jövőbeli alagút nevére! Most még Önök dönthetnek!

alagut-keptelenseg-hu.jpg

Pár napja arra kértük olvasóinkat, találjanak nevet a Tatabányán 6,3 milliárdból épülő szürreális alagútnak.

Lezajlott a szavazás első fordulója, kiderült melyek lehetnének Önök szerint a leendő objektum “legkedveltebb” elnevezései.

Megkértük erre a szavazásra olvasóinkat annak apropóján, hogy a múlt keddi, általunk egyszerűen csak fantaszta találkozónak aposztrofált találkozón azt találták mondani az illetékesek, hogy

“6,3 milliárdból, azaz 6.300.000.000 forintból ALAGÚT épül Sárberek és Bánhida között. A két városrészt összekötő új nyomvonal a Polacsek köz folytatásában, a vasúti sínek alatt, a Fellner iskola mögött vezet majd ki a sárberki gyűjtőútra.”

Jöttek az ötletek szépen sorban és sokan szavaztak a jobbnál-jobb nevekre.  Most eljött a nagy pillanat, az utolsó szavazási forduló, ahol az első 6 helyezettből kell kiválasztani a nyerőt, ami alapján elnevezzük a sci-fi alagutat!

Ez nagyon fontos szavazás lesz, ugyanis hosszú időre “meghatározhatja” a bánhidaiak és a sárberkiek életét.

Egyáltalán nem mindegy, hová sétálunk be, ez a névadás “tétje”.

Kérjük, szavazzanak, válasszák ki a legjobbat, amit aztán a városvezetés elé tárunk!

A jövőnk a tét! Hogy mit hagyunk magunk után az utókor számára.

Az első hat legjobb ötlet:

 

 

 Köszönjük!

írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit: boldoguljtatabanyan@gmail.com

Követed már a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljtatabanyan.blog.hu/api/trackback/id/tr3613629700

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hirdetés

Boldogulj Tatabányán

‘Lehet-e boldogulni Tatabányán? Számunkra ez a legfontosabb kérdés, amelyre olyan válaszokat, megoldásokat keresünk, amelyek megvalósításában mindenki örömmel vesz részt. Kezdeményezésünk célja az, hogy elősegítsük a helyi közösségek működését, hírt adjunk róluk, megbeszéljük dolgainkat és természetesnek tekintsük, hogy segítségére lehetünk egymásnak. ‘Hiszünk benne, hogy mindenki szeretne a megoldás része lenni. ‘Nem csodát akarunk tenni, azt akarjuk ne legyen szükség csodákra!:)

Friss topikok

Címkék

süti beállítások módosítása