Boldogulj Tatabányán

Tavaly év elején arra kértük kedves olvasóinkat, írjanak nekünk a Turul-mozihoz köthető emlékeikről. Most ezekből a visszaemlékezésekből válogattunk.

Természetesen elsőként én is nézőként kerültem kapcsolatba a Turul mozival. Gyerekkoromban itt nézhettem meg a szívszorító Derszu Uzala című filmet (akkor még nem tudtam, hogy Kuroszava alkotása). Ugyancsak gyerekként itt láttam a Hugó, a víziló című rajzfilmet, ami viszont annyira kiborított, hogy kifejezetten rossz emlék maradt. A többi, felejthetetlen film, csak említés-szerűen: Hair, Jézus Krisztus Szupersztár, AC/DC, ABBA, Elvis, magyar és csehszlovák kultuszfilmek sora, Bergman, Hitchcock…

De volt a Turul mozinak egy másik funkciója is a 80-as években, amiről nem én vagyok a legautentikusabb megemlékezni, de aminek 14-15 évesen valamilyen szinten magam is részese lettem. A mozi és környéke volt az a tér, ahol a város egy bizonyos szempontból meghatározott identitású, öltözékű, ám összetételében mégis igen színes fiatalsága összejött. Különböző csoportokról volt szó, amelyek többnyire hátrányos helyzetű fiatalokból álltak, köztük intézetis, vidéki-koleszos, nehéz körülmények között élő vagy szimplán elhanyagolt kamaszokból, alig-felnőttekből. És voltunk mi, páran, elsősorban lányok, akik – mai, divatos szóval – privilegizált környezetből érkeztünk: értelmiségi szülők gyerekei voltunk, gimnáziumba jártunk, ám sem a privilégiumunkkal, sem a szüleinkkel nem nagyon akaródzott mit kezdenünk.
Abszolút macsó közeg volt ez persze: deviáns, káromkodós, addiktív, a lányokat nem túl sokra becsülő világ, benne vezéregyéniségekkel. Akik közül néhányan azóta igen fiatalon, többnyire erőszak áldozatává válva, örökre elmentek.

A Turul- mozi maga azonban mégis egy olyan befogadó közege, biztonságot jelentő stabil pontja volt ezeknek a társadalom perifériájára került srácoknak és lányoknak, amire jó visszagondolni, és amit nem lehet ledózerolni: az említett klasszikus filmek mellett bármikor fel tudom idézni az előteret a mindig szóló zenével, a „Büfés nénit,” a Gépészt, a parkot, a padokat…
Egy történetre pedig különösen szívesen emlékszem. Az akkor épp kihalt előtérben ücsörögtem egy barátnőmmel, ahol szokás szerint szólt a zene, s a büfé egyik asztalánál egyedül álldogáló roma srác csak úgy, táncolni kezdett. Elnevettem magam, amit a srác, érthető módon, zokon vett, és szóvá is tett. Bizony, megfordult a fejemben, hogy ezt nem úszom meg, de a történetnek akkor nem volt folytatása. Pár nap múlva a mozi büféjének asztalánál ettem a Kismackómat (én voltam a büfé első számú Kismackó-szelet fogyasztója), amikor váratlanul mellém perdült a srác, és kért a csokiból. Nyújtottam felé, ám ekkor közölte, hogy csak kíváncsi volt, adnék-e neki. Megtört a jég. Ezután mindig számon tartottuk egymást, valahányszor találkoztunk. Gyakran eszembe jut, mi lehet vele. 

Ezerrel szaladtam hát hazáig meg vissza a szakadó esőben. Elértem a buszt, de bőrig áztam. Sebaj, gondoltam majd a moziban felmelegszem. Imádtunk filmezni és az aznapit, az Apollo 13-at már nagyon vártuk. A baj csak az volt, hogy akkor éppen gondok voltak a fűtéssel, s a kinti csípős hideg így bent is éreztette a hatását... A filmben pedig volt egy jelenet, amikor energiatakarékossági okokból kikapcsolták a fűtést. Az asztronauták meg a fagyos környezetben vacogtak, pont ahogyan én is...
Sose felejtem, ahogy akkor felém fordult a Joe barátom és megjegyezte, hogy akkor ez nekem most 4D-ugye? Annyira nevettünk, hogy a jegyszedő hölgy ránk kellett, hogys zóljon... Szerencsére nem betegedtem meg, de végig fagyoskodtam azt a filmet... A másik emlék meg nem is baj, hogy nincs meg, mert ott botrányos dolgot műveltünk, de lelkem rajta a büntetést is azonnal megkaptuk...

Behajítottunk az akkori barátaimmal, bűntársaimmal egy megmaradt teli dobozos kólát a kifelé tóduló tömegbe, onnan föntről a kis betondombról a kijárat mellett. A sors fintora, hogy a Berci pont egy két méteres, kopasz fejű, kigyúrt óriást talált el, aki társaival rögtön feldühödve nekiiramodott, hogy jól elagyabugyáljanak minket. Mi meg rohantunk lélekszakadva a mozi háta mögött, átvágva az üzletsor és a mozi épülete között a kis park felé.

Ekkorra az első távozók a filmről épp már ott tartottak, úgyhogy premier plánba nézhették, ahogy megbotlom, és vagy egy métert csúszok hasra esve az előttem tátongó hatalmas pocsolyában, amiben jó félig el is merültem, de időm nem volt megbotránkozni ezen, mert hajtott az élni akarás. Felpattantam hát, s mint akit puskából lőttek ki, átugrottam azt a kis fekete kerítést, ami ott volt a park szélén, és szélsebesen sprinteltem tovább... Rohanvást megbeszéltünk, hogy szétválunk, s hogy majd hol találkozunk. Én körülbelül a konzumnál ráztam le az üldözőmet, de egészen Dózsa kertig szaladtam. Át az egész városon, mint egy sáros rém... Szerencsére mind megúsztuk verés nélkül. Életemben nem futottam olyan gyorsan, mint akkor.

Most, hogy így bele gondolok rengeteg emlékem van a Turul mozival... A Dumb és Dumberen, mikor flexel csiszolni kezdték Jim Carrey körmeit annyira nevettem, hogy majdnem megfulladtam, abba sem bírtam hagyni és így le maradtam vagy 10 másik poénról... erről meg az jutott az eszembe, hogy a Rettenthetetlent nézve, ami egyébként az egyik kedvencem azóta is, a legelső sorban ültünk, s a Norbi valamibeszólásomon annyira nevetett, hogy közben véletlenül letüdőzött egy pattogatott kukoricát.

Annyira kacagott előtte, hogy nekünk fel sem tűnt, hogy igazából fuldoklik, csak akkor, amikor négykézlábra esett előttünk a padlóra. Szerencsére ki tudtuk püfölni belőle. Mondanom sem kell, örökre bennünk marad ez az emlék. Aztán volt olyan is, hogy a kedvenc rugós bicskámat, a gyönyörű kék gyöngyházmarkolatú oldalról nyílóst, amit a nagybátyámtól kaptam egyszer beletettem a haverom popkornjába, hogy megvicceljem, hogy ajándék van benne... de ő épp akkor csak a felét ette meg és észre sem vette, én pedig a jó filmtől el is felejtettem... Hazafelé félúton jutott az eszembe. Visszarohantunk, még épp bent voltak, s a néni beengedett, hogy áttúrjuk a szemeteseket... Fél órán át guberáltunk, de nem lett meg.
Mély megdöbbenés, szinte gyászhangulat lett úrrá rajtam, mikor megtudtam, hogy lebontják a Turul- mozit. Amióta az eszemet tudom, a mozi volt a hobbim és a szenvedélyem.

Büszke lehetek rá, hogy az ezredforduló legjobb filmjeit láthattam még ott. Első alkalommal 13 éves koromban néztem ott meg a Pearl Harbor- Égi háború c. filmet a szüleimmel. A későbbiekben pedig  A gyűrűk ura első részét vagy a Pókembert.
Gimnazista éveim alatt is számos alkalommal látogattam el barátaim társaságában a legjobb filmekre, mondhatni a Turul mozi volt a mi hétvégi törzshelyünk. Szerettem a Turul-mozit! Volt neki egyfajta varázsa, mely nem csak engem, de minden más látogatót is lenyűgözött. Akkoriban az emberek még szerettek moziba járni. Egész tömegek várakoztak sorban a jegypénztárnál, hogy láthassák kedvenc filmjeiket. Nem csupán a filmek vetítése, de maga a mozi előcsarnoka és vetítőterme is varázslatos volt.

Mintha egy másik világba csöppentem volna. Éppen ezért izgalommal vártam mindig az új kedvenceket, amiket majd megnézhetek. Így ment ez egészen a mozi bezárásáig. Ennek oka pedig a Vértes Center megnyitása volt, mely új mozival is szolgált a látogatóknak. Igen ám, de ez a mozi mintha már nem tartotta volna úgy össze az embereket. Ráadásul egyre kevesebben is jártak moziba, inkább az otthoni filmletöltés lett népszerűbb.

Ami pedig a Turul-mozit illeti, nem volt olyan pillanat, hogy tatabányai kiruccanásaim során rá nem néztem volna. Folyton az járt az eszembe, hogy ezt nem kéne csak úgy hagyni, elenyészni. Éppen ezért mindig azon járt az eszem, hogy talán majd egyszer, ha pénzem és időm engedi, egy olyan mozivá formálni a Turult, ahol az idősebb generációk kedvükre nosztalgiázhatnak régi filmeken, és ismét ifjúkori bőrükben érezhetik magukat. 

Ám sajnos ez a tervem még idő előtt meghiúsult. Szomorúan hallom, hogy helyén egy piac épül. Biztos, hogy erre van szükség az embereknek? Biztos, hogy ez a legjobb döntés?

írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit: boldoguljtatabanyan@gmail.com

Követed már a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!