Boldogulj Tatabányán

Kezdd el helyben!

Hányan fognak sztrájkolni, kiállni az érdekeikért végre Tatabányán? Önök is támogassák a kezdeményezésüket, tisztelt polgárok

lofazzt_444.jpeg

„Megkezdte a felkészülést a januárra tervezett sztrájkra a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete. A döntés oka, hogy a kormányt nem sikerült rávenniük a követeléseik elfogadására”. Írja az MFOR portál

Vajon Tatabányán lesz elég bátorsága a köztisztviselőknek, közalkalmazottaknak ahhoz, hogy végre kiálljanak érdekeik képviseletében?

A terv szerint január 12-én (pénteken) és 15-én (hétfőn) lesz kétnapos sztrájk.

A szakszervezet szerint a helyzet tarthatatlan. A bérek így vállalhatatlanul alacsonyak. Állítják hogy “ha most vasárnap” lenne a választás, lehetséges hogy a szakemberhiány miatt képtelenség lenne azt megtartani.

Úgy tudjuk, hogy az egészségügyi dolgozók is tüntetésre készülnek, ha a kormány nem nyitott a béremelési követelésükre.

Fontos tehát, hogy bátorítsuk a sztrájkra készülőket. Ahogy azért is mindent meg kell tennünk, hogy minél többen hallhassanak ezekről a bátor kezdeményezésekről. A köztévén ugyanis nem sok szó esik majd róla…

Vajon Tatabányán a köztisztviselőknek, egészségügyben dolgozóknak lesz elég bátorságuk, erejük, kitartásuk ahhoz, hogy kellő számban csatlakozzanak a sztrájkhoz?

 

 A kép illusztráció

 

írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit: boldoguljtatabanyan@gmail.com

Követed már a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljtatabanyan.blog.hu/api/trackback/id/tr4613550043

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hirdetés

Boldogulj Tatabányán

‘Lehet-e boldogulni Tatabányán? Számunkra ez a legfontosabb kérdés, amelyre olyan válaszokat, megoldásokat keresünk, amelyek megvalósításában mindenki örömmel vesz részt. Kezdeményezésünk célja az, hogy elősegítsük a helyi közösségek működését, hírt adjunk róluk, megbeszéljük dolgainkat és természetesnek tekintsük, hogy segítségére lehetünk egymásnak. ‘Hiszünk benne, hogy mindenki szeretne a megoldás része lenni. ‘Nem csodát akarunk tenni, azt akarjuk ne legyen szükség csodákra!:)

Friss topikok

Címkék

süti beállítások módosítása