Boldogulj Tatabányán

Kezdd el helyben!

Legyünk büszkék a TATABÁNYAI CSŐTÖRŐKRE: ezüstérmesek a T-Szol szerelői!

csotorok-tszolcsapat.jpg

 

Eltelt egy kis idő a fűtési idényből, így megrendezték az I. Országos Távfűtésszerelő Versenyt, amelyen rögtön második helyezett lett a T-Szol csapata.

A versenyt november derekán rendezték meg Budapesten, T-Szol szerelői a debreceni, miskolci, pécsi, székesfehérvári és szombathelyi kollégákat is maguk mögé utasították; a Tatabányai Csőtörőket egyedül a kecskemétiek tudták megelőzni.

Babirák Péter, Blaskó Mihály, Gebauer Ferenc és Játékos Csaba alkotta a csapatot, akikkel a tatabányaiak találkoztak már a hétköznapokban. Most az egész ország megismerhette a nevüket, a figyelmet a TávHősök Viadalán elért szép eredménnyel vívták ki maguknak, nem alaptalanul.

November 14. és 15-én hét csapat mérte össze elméleti és gyakorlati tudását tanúbizonyságot téve a kreativitásukról, az elhivatottságukról, a szakma iránti szeretetükről.

Az I. Távfűtésszerelő Verseny az egyik legnagyobb közösségi oldal felhasználóit is aktivizálta, hiszen a szervezők egy közönségszavazást is útjára indítottak, ahol a benevezett hét csapat fotóira lehetett voksolni. Szépen gyűltek a lájkok és mindössze 137-tel maradtak le a T-szolosok a szombathelyiek mögött.

A tatabányai csapat azért egy valamiben mégis csak a többiek fölébe kerekedett: ők voltak a legfiatalabb átlagéletkorú csapat, melynek tükrében különösen szép az előkelő második helyezés.

Blaskó Mihály 2006, Játékos Csaba 2008, Gebauer Ferenc 2010, Babirák Péter pedig 2015 óta erősíti a T-Szol Zrt. közösségét. Elmondásuk szerint nem volt könnyű a verseny, bár hozzáteszik, a hétköznapokban is sok a nehéz és váratlan feladat. Sokat kellett tanulni a szellemi erőpróbára, amelyre egy több száz oldalas kiadványból készültek, és végül egy kitűnő, 92 százalékos eredményt értek el. A roppant összetett és sokrétű gyakorlati küzdelemre is sokat „tréningeztek”. A felkészülés során mindvégig mellettük álltak az idősebb és tapasztaltabb kollégák, közülük is kiemelkedő segítséget nyújtott Sztiranka Mátyás, akinek a verseny végeztével végül még újdonsággal is tudtak szolgálni Tatabánya TávHősei.

(t-szol)

 

írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit: boldoguljtatabanyan@gmail.com

Követed már a Boldogulj  Tatabányán oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljtatabanyan.blog.hu/api/trackback/id/tr2913505009

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hirdetés

Boldogulj Tatabányán

‘Lehet-e boldogulni Tatabányán? Számunkra ez a legfontosabb kérdés, amelyre olyan válaszokat, megoldásokat keresünk, amelyek megvalósításában mindenki örömmel vesz részt. Kezdeményezésünk célja az, hogy elősegítsük a helyi közösségek működését, hírt adjunk róluk, megbeszéljük dolgainkat és természetesnek tekintsük, hogy segítségére lehetünk egymásnak. ‘Hiszünk benne, hogy mindenki szeretne a megoldás része lenni. ‘Nem csodát akarunk tenni, azt akarjuk ne legyen szükség csodákra!:)

Friss topikok

Címkék

süti beállítások módosítása