Ismét módosítják a szemétrendeletet a képviselőtestület tagja, legalábbis ilyen előterjesztés fekszik a képviselők asztalán. Átnéztük, milyen lényegesebb módosításokat terveznek a jelen pillanatban is sok sebből vérző helyi rendelet kapcsán.
Az előterjesztő Schmidt Csaba mintha bagatelizálni próbálná, azt írja: jogtechnikai jellegűek a módosítások.
Nézzük, hogy valóban erről van-e szó!
Eddig a szolgáltató bocsátotta a rendelkezésünkre a kukákat, ebből kifolyólag a karbantartása és takarítása is az ő feladata volt. Ez most megváltozik, ugyanis vagy saját kukát használnak az ingatlahasználók, vagy bérelnek (döntően nyilván a tömbházakban ez lesz) a szolgáltatótól. Ez azzal is jár, hogy a takarításról is nekik kell gondoskodni. Mondhatják persze a kertes házakban lakók, hogy nekik eddig is maguknak kellett gondoskodniuk erről, csupán az a baj ezzel, hogy eddig a takarítás díja benne volt a szolgáltatás díjában, vagyis ezután a tömbházas övezetekben ki fogják ennek az árát számlázni, vagy külön szolgáltatót kell fizetniük, tehát ez egy bujtatott áremelés.
Módosítás lesz még, ha elfogadják az előterjesztést, hogy ha valamelyik tömbház lakói szeretnének 770 literes kukánál kisebbet szolgálatba állítani, azt jól meg kell gondolniuk, ugyanis ekkor nekik kell kitenniük az ürítés időpontjára, ami ha nem a kertes házakban megszokott, hanem annál nagyobb méretet vesszük alapul, meglehetősen bajos lesz. Ebben a szolgáltató nem segít. Így inkább majd a jelenleg is használatos 1100 litereseknél maradnak, vagyis esetleg feleslegesen fizetnek többet, és ha nem akarják cipelni állandóan, akkor körbe is kellene keríteniük. Jól van ez kitalálva ugye?
A végére hagytuk, a szerintünk legértelmetlenebb módosítását a rendeletnek.
Eddig, ha egy társasházban található kis üzlet megkötötte a szerződését, nyilván egyeztetett a lakókkal, hogy mennyi szemete van, így felmérhette mindenki megfelelő mennyiségre szerződtek-e.
Ezután, ha mondjuk például egy vagy két üzlet van a társasházban, akkor saját kukára kell szerződniük a boltoknak, amibe senki más nem teheti bele a szemetét illetve őkk sem tehetik a társasház kukájába. Akkor a kis üzletek kukáival mi fog történni?
Kis méretű kukára szerződnek és beviszik a társasházba? Ott hová? Lesz külön kukatároló?
Vagy nekik is külön tárolót kell az utcára építeni, hogy ne vigyék el, borítsa fel a szél, stb. Nem kis költségért?
Önök szerint ez egy értelmes módosítás?
írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit: boldoguljtatabanyan@gmail.com
Követed már a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.