Boldogulj Tatabányán

Kezdd el helyben!

Ne dőljön be a kamu SMS-nek, mert 15000 forintja bánja!

telefonos_csalok_faktork_hu.jpg

Általunk eddig nem ismert módon próbálkoznak telefonos csalók. A módszert olyan szintre tökéletesítették, hogy most már pötyögnie sem nagyon kell, egy-két érintéssel elveszíthet elég sok pénzt.

A Telekom ügyfélszolgálatának nevét bemondva telefonálnak azok a csalók, akik már-már tökélyre fejlesztették a telefonos csalás egyik régóta ismert módszerét. Korábban nyereményt ígérve próbáltak rávenni embereket arra, hogy menjenek el feltöltőkártyát vásárolni, majd annak száma érdekelte őket – de hát már 2017 van, fejlődtek a lehetőségek, azokkal együtt pedig a csalók is.

Az új módszertan szerinti beszélgetésben azt állítják, hogy összekuszálódott a szolgáltató adatbázisa, ezért fontos lenne újra összekötni az ügyfeleket és adataikat a készülékeikkel. Ez nagyon egyszerű, és mivel természetesen telefonos beszélgetésben nem kérhetnek el semmilyen adatot, nem is kérnek. Hanem küldenek a központból egy SMS-t, arra válaszolva kellene majd elküldeni a visszaigazoló üzenetet, ugyanazzal a szöveggel. Azután megérkezik az ember telefonjára az alábbi SMS.

A "FELTÖLT" szóból persze már gyanús lehet a dolog, de van itt egy elég csúnya trükk. A fenti képen is látható telefonszám, a 06 30 344 4500 valóban a Magyar Telekom központi száma. Nem csak hasonlít arra, nem csak egy egyetlen számjeggyel eltérő "majdnem". A csalók úgy trükköznek, hogy úgy tűnjön, valóban a Telekomtól jött az SMS. Így aztán van, aki bedől, elküldi a "visszaigazoló üzenetet", és mint a rutinosabbak az SMS szövegéből már sejthetik, ez azzal jár, hogy 15 ezer forintja bánja.

Ha tehát felhívják valamilyen hasonló szöveggel egyet tehet: kérje azt, hogy postázzák a szerződést vagy ragaszkodjon a személyes ügyintézéshez. Illetve így, hogy cikkünk alapján pontosan tudja, hogy nem zajlik semmilyen hasonló adategyeztetés, van egy sokkal egyszerűbb megoldás: ha ezzel hívják, egyszerűen nyomja ki a telefont.

A csalásnak egyébként egy másik verziója is terjed, melyben 30 ezer forintot veszíthet, ha bedől. Itt olvashat a módszerről.

Ha bármelyik formában felhívják, azonnal jelentse azt a Telekom 1414-es számon hívható (valódi) ügyfélszolgálatán.

(hvg)

 

Címlapfotó: faktor.hu

írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit:boldoguljtatabanyan@gmail.com

Követed már a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljtatabanyan.blog.hu/api/trackback/id/tr7013205135

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hirdetés

Boldogulj Tatabányán

‘Lehet-e boldogulni Tatabányán? Számunkra ez a legfontosabb kérdés, amelyre olyan válaszokat, megoldásokat keresünk, amelyek megvalósításában mindenki örömmel vesz részt. Kezdeményezésünk célja az, hogy elősegítsük a helyi közösségek működését, hírt adjunk róluk, megbeszéljük dolgainkat és természetesnek tekintsük, hogy segítségére lehetünk egymásnak. ‘Hiszünk benne, hogy mindenki szeretne a megoldás része lenni. ‘Nem csodát akarunk tenni, azt akarjuk ne legyen szükség csodákra!:)

Friss topikok

Címkék

süti beállítások módosítása