Az utóbbi időkben újabb szintre lépett a helyi kormánypropaganda, ugyanis vannak olyan városok, ahol vírusként terjed a legnépszerűbb közösségi oldal felhasználói között egy értesítés, amely szerint x vagy y helyi politikus ismerősnek jelölte. A helyi fideszes képviselők fél évvel a választások előtt lehet, hogy nem elégedettek a Facebook-oldaluk bizonyos számú követőjével, ezért be kell vetniük a személyes varázsukat is, és egyenként ismerősnek jelölniük választókerületük minden egyes lakóját. Példának okáért így tett a sátánozásáról elhíresült képviselő, nem messze tőlünk.
Bár városunkból még nem kaptunk ilyen visszajelzéseket, de a kormánypárt működési rendjét látva simán el lehet képzelni, hogy valamikor Bencsik vagy Schmidt képviselők is meglépik a dolgot.Vagy bármelyik másik párt képviselője, akikkel nem feltétlenül szeretnénk kapcsolatba lépni.
Az első bekezdésben említett sátánozós képviselő akciója sikeresnek bizonyult, pár nap alatt több százan fogadták el a felkéréseket, ők mostantól nap mint nap láthatják idővonalukon a KDNP-s politikus által megosztott tartalmakat. Családi fotókra és cicás képekre azonban ne számítsanak, a magánemberi profil kizárólag politikai tartalmakat oszt meg, így lájkolhatják a helyi fideszes rendezvényeket és a kormány sikertörténetéről szóló beszámolókat az erre fogékonyak. De ne lepődjenek meg, ha a választások közeledtével Orbán Viktor is gyakori szereplője lesz idővonaluknak.
Hogy mi szükség erre? A nettó szavazatszerzésen (az „ismerősére” mégis szívesebben húzza be az ikszet az ember) és a minél több helyen megjelenő propagandán kívül arra is jó lehet a módszer, hogy a hivatalos csatornákat megkerülve juttasson el vélt vagy valós híreket az ismeretségi körének. Az ellenőrizetlen forrásból származó, vagy egyenesen kamu hírek megosztása esetén ugyanis védekezhet azzal, hogy csupán magánemberként osztotta meg a tartalmat, ráadásul egy természetes személyt aligha kötelezhetnek helyreigazításra. A Facebook szabályzata elég megengedő hasonló esetekben, csupán a gyűlöletbeszédet és a nyugalom megzavarására alkalmas tartalmakat szűri, a személyes véleménynek álcázott kampányolást nem.
Van azonban egy másik, sokkal súlyosabb következménye annak, ha ismeretlenül ismerősünk egy politikus. Egy „belájkolt” politikai oldal csupán tartalmakat képes velünk megosztani, de személyes ismeretség esetén más a helyzet. Mint ahogyan a többi Facebook-ismerősünk (vagy az oldalának kezelője, ne gondoljuk, hogy a képviselő urak személyesen kattintgatják végig az összes tatabányai profilt) is hozzáfér személyes adatainkhoz: ismerőseink listájához, idővonalunkon megosztott tartalmainkhoz, érdeklődési körünkhöz. Látja, hogy migránsozós cikkeket osztunk meg, vagy az egészségügy helyzetéért aggódóakat. Hogy örülünk-e az új játszótérnek, vagy éppen bosszankodunk az évek óta halogatott útfelújítások miatt. Hogy Orbán Viktort, vagy Szél Bernadettet követjük. És ne legyen semmi kétségünk, be fogják írni a nevünket a 2018-ra frissített Kubatov-listán a megfelelő helyre.
Címlapfotó: hirado.hu
írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit:boldoguljtatabanyan@gmail.com
Követed már a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.