Olyan városban szeretnék élni, ahol nem pakolnak ki az üzletek kirakatába olyan táblát, hogy neveletlen gyerekek nem jöhetnek be. És nem bólogatnak sokan, hogy ez az, hajrá.
Olyan városban szeretnék élni, ahol a üzletek tulajdonosainak nem kell félteniük a portékájukat a belépőktől, legyen az gyerek vagy felnőtt. Ahol mindenki tiszteletben tartja a másik tulajdonát, véleményét. És a cselekedetéért mindenki vállalja a felelősséget.
Olyan városban szeretnél élni, ahol egy ilyen esettel összefüggésben nem kezdik el szidni az emberek egymás gyereknevelési módszereit.
Olyan városban szeretnék élni, ahol elfogadják, hogy a szülők felelőssége elsősorban a gyerek nevelése, és nem az iskolától várják a “csodát.”
Olyan városban szeretnék élni, ahol egy pedagógus nem mondja, hogy a félrenevelt gyerekekből semmit sem tud kihozni, és pontosan tudja, hogy a (bármilyen) gyereknevelés nem azt jelenti, hogy mindent megengednek a szülők a gyereknek. És azt is, hogy szakmaiatlan és kemény leegyszerűsítés, ha így beszél.
Olyan városban szeretnénk élni, ahol a szülők nemcsak együtt élnek a gyerekeikkel, hanem megpróbálják megérteni, mi foglalkoztatja őket, és a legjobb tudásuk szerint válaszolnak is nekik. Bármilyen kemény téma is legyen fókuszban.
Olyan városban szeretnék élni, ahol divat gondolkodni, észrevenni a kor kihívásait, és legfőképpen szóba állni a másikkal.
Ne vessük el a sulykot egyik irányba sem.
írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit:boldoguljtatabanyan@gmail.com
Követed már a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
