A Földművelésügyi Minisztérium akciót indított a lejárt szavatosságú régi, elsősorban történelminek nevezhető növényvédő szer hulladékok térítésmentes begyűjtésére és megsemmisíttetésére. Ez a megoldás üdvözlendő, hiszen mindannyiunk érdeke, hogy megszabadulhassunk ezektől a veszélyes növényvédő szer hulladékoktól.
A Földművelésügyi Minisztérium a Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamarát bízta meg a lejárt szavatosságú, történelmi növényvédő szer tételek országos felmérésével. Fontos kiemelni, hogy a felmérés, majd ezt követően a lejárt növényvédő szer hulladék készletek begyűjtése a készletekért felelősök, a készlet tulajdonosok, kezelők, érintettek számára név nélkül és költségmentesen fog történni.
Jelen akció keretében tehát senkinek nincs oka attól tartani, hogy esetleg valamilyen szankciót foganatosít a hatóság azokkal szemben, akiknél ilyen készletek találhatók. Az felmérés és begyűjtés célja hangsúlyozottan az, hogy végérvényesen megszabadulhasson az ország e veszélyes anyagoktól, nem szankciók érvényesítése.
Ezt kiemelten fontos kihangsúlyozni annak érdekében, hogy az érintett személyek bizalommal legyenek az akció iránt, és merjék bejelenteni ilyen készleteiket a Növényorvosi Kamarának.
A Földművelésügyi Minisztérium Hulladékgazdálkodási Főosztálya által meghirdetett akció keretén belül a rendelkezésre álló idő korlátozott. Legkésőbb 2017. november 10-ig van mód bejelenteni e készleteket a Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamarának.
A fentiekre tekintettel bárki – mezőgazdasági gazdálkodó, vállalkozó, kereskedő, magánszemély -, akinek tulajdonában, kezelésében ilyen lejárt növényvédő szer hulladék van, vegye fel a kapcsolatot a Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara megyei szervezetével, a pontos felmérés, illetve a későbbi térítésmentes elszállíttatás érdekében.
írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit:boldoguljtatabanyan@gmail.com
Követed már a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.