A Jászai Mari Színház 2017/2018. évadának második bemutatója Molnár Ferenc Játék a kastélyban című klasszikus vígjátéka, Guelmino Sándor rendezésében.
A darab keletkezésének történetéről tudható: Molnár Ferenc nászútjáról visszaérkezve Bécsbe, két egymásba nyíló szobát nyittatott színésznő feleségével a Hotel Imperialban. Darvas Lili egész nap a német nyelvet gyakorolta, fáradhatatlanul: ugyanazt a sort akár ötvenszer is elmondta egymás után Az Orleans-i szűz, a Barnhelmi Minna című darabokból, vagy éppen Goethe Egmontjából. Molnár egy délután hazatért szobájába Ruttkai Györggyel. A szomszédból Darvas hangját hallották, pontos németséggel, és hiteles természetességgel azt mondta: „Szeretlek! Szeretlek!” Mindketten megdöbbentek. Kinyitották az ajtót, ott találták Lilit dr. Hockkal, a nyelvtanárral.
Állítólag ez adta az ötletet Molnár kétségtelenül legvirtuózabb vígjátékához (többek között erre utal az „anekdota három felvonásban” műfaji megjelölés is). A Játék a kastélyban története szerint Turai (Kardos Róbert) és Gál (Honti György), a híres operett-szerzőpáros egy olasz tengerparti nyaralóba érkezik a fiukként istápolt ifjú zeneszerzővel (Mikola Gergő), hogy a kész új darab hírével meglepjék a primadonnát (Danis Lídia), aki nem mellesleg a tehetséges komponista mennyasszonya. Meglepődni azonban nekik lesz okuk, amikor a papírvékony szállodai falaknak hála fültanúi lesznek a művésznő és egyik színészkollégája (Crespo Rodrigo) szerelmi légyottjának. Megmenthető-e az operett, elkerülhető-e a botrány, meg lehet-e kímélni a fiatal szerelmest a csalódástól?
Turai és Molnár Ferenc mindenesetre teljes színházi arzenálját, összes trükkjét beveti a siker érdekében, és ezzel kezdetét veszi az igazi színpadi bravúrról szóló bravúros komédia, melyben szétválaszthatatlanul összegabalyodik valóság és látszat, igazság és hazugság, élet és színház.
Bemutató: 2017. október 21.
Címlapfotó: szinhaz.org
írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit:boldoguljtatabanyan@gmail.com
Követed már a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.