Hamarosan 2018-at írunk, elvileg január 1-én kezd a T-Busz, ennek apropóján körbenéztünk, hogyan is áll a projekt.
Az örök optimizmusa a T-Szolnak szerepel a közbeszerzésekben a T-Busszal kapcsolatban több helyen, itt van mindjárt egy 2017. májusi például:
“Tatabánya Megyei Jogú Város Közgyűlésének döntése alapján a helyi közlekedést 2017. elejétől a T-Busz Kft. biztosítja Tatabánya Város Önkormányzatával létrejött közszolgáltatási szerződés alapján.”
Önök láttak már T-Buszos járatot közlekedni a városban? Vagy csak nagyon jól álcázzák őket, vagy csak copy-paste írják a közbeszerzések egyes részeit: átmásolják az egyik dokumentumból a másikba a tartalomtól függetlenül.
Megkérdeztük volna telefonon a T-Busztól, hogyan áll a projekt, de a cégvezető titkárnője csak annyit mondott, írjunk az igazgatónak. Miután már régebben is írtunk neki, és nem küldött választ, így nem láttuk értelmét a dolognak. Dolgoztunk a jelenleg hozzáférhető információkból.
Nézzük hogyan is állnak jelen pillanatban, mi áll a hivatalos iratokban:
A T-Busz kft-nek, a hivatalos cégbírósági nyilvántartásában az szerepel, hogy a cég székhelye Tatabánya, Győri út 23., a cég telephelye Tatabánya, belterületi hrsz. 2982/13, ezt idén júliusban jegyezték be.
Hogy el tudják a kedves olvasók helyezni képzeletben, a telephely, azaz a leendő végállomás, a Tatabánya, Óváros Kormos út - Népház utca - Tatabányai Erőmű Kft iparterülete és az 1-es vasúti fővonal vasúti töltése által körbehatárolt korábbi ipari területen belül helyezkedik el.
Azon már meg sem lepődünk, hogy nem tudták szabályosan megjelentetni a közbeszerzés eredményét: a T-Busz telephelyeként megjelölt ingatlan más helyrajzi számon szerepel a közbeszerzési eljárás helyszíneként az eredményben, mint a kiírásban.
Tegnap megnéztük, hogyan haladnak az előkészítéssel, ha már eredményt hirdettek és elporoltak több, mint 130 milliót a leendő telephely előkészítő munkáira.
A telephelyi földmunkákra májusban szerződést kötöttek az U.T B. Kft-vel, ami egy Esztergomi cég.
ez a google maps néhány évvel ezelőtti felvétele
ezek a képek pedig most készültek
meg ezek is
Mi nagyon kerestük a munkák nyomát. Látnak Önök valami különbséget a képeken látható állapotok között? Legalábbis 132 milliónyit?
És egyébként mi került ezen a tereprendezésen 132 millió forintba? Úgy látszik, nálunk jó ára van az előkészületeknek.
Na jó, gondolhatnánk, ez csak egy apró malőr, biztosan a projekt többi része gördülékenyen megy a maga útján.
Sajnos, nem úgy tűnik. Ha elmélyedünk a rendelkezésre álló információkban, akkor azt látjuk, hogy semmi hír a buszok beszerzéséről, egyelőre még eredményt nem hirdettek, legalábbis hivatalosan semmi nyoma sincs.
Röpködnek a tíz- és százmilliók, fizetjük az alkalmazottakat, de egyelőre nem tapasztaljuk, hogy gőzerővel dolgoznának az ügyön.
Összefoglaljuk gyorsan össze, eddig mennyi pénzt poroltak el erre a projektre.
A T-Szol által eredményesnek nyilvánított közbeszerzések, amelyek a helyi buszos cég projekthez tartoznak:
Create Value Kft: utastájékoztató rendszer kialakítására vonatkozó IT SZAKVÉLEMÉNY 17.100.000Ft
Wille 2000 Kft. megvalósíthatósági TANULMÁNY készítésére 17.300.000Ft
SZB-Plan Betéti Társaság projekt beruházás lebonyolító mérnöki feladatok ellátása 17.700.000Ft
Könyvvizsgálói megbízás a projekthez kapcsolódóan: 15.890.000Ft
Netwerk Media Fejlesztő és Szolgáltató kft: projekt megvalósításához szükséges tájékoztatás és nyilvánosság biztosítása 16.795.000Ft
U.T.B. Kft.: kiszolgáló telephely építés előkészítő munkái 132.655.960Ft
És ezekhez csapjuk még hozzá a T-Busz Kft. beszámolójában található összeget, a 2016-os évben 30.503.000 veszteséget termelt ott, az iróasztal mellett.
Ezek a tételek összesen közel 250.000.000 Ft-ot, azaz NEGYED MILLIÁRD.forintot kóstálnak.
Mondhatjuk erre, hogy a tervezéshez idő kell, de 2017 januári indulásról volt szó, és most sem látszik, mikor fog beindulni ténylegesen a szolgáltatás, pontosan mikortól fognak a buszos cég új járművei hasítani a jó tatabányai flaszteren.
Csupán egy valamit hiányolunk: a megalapozott, fenntartható stratégián alapuló tatabányai közösségi közlekedéssel kapcsolatos stratégiai és pénzügyi tervet, mert ami eddig lezajlott, az nehezen nevezhető annak.
Egyelőre a dolog nem más csak több száz milliós kiadás, eredmény nélkül.
Nagyon úgy néz ki- de ne legyen igazunk, hogy a felelős közpénzzel való gazdálkodásról fogalmuk sincs.
A pletykák arról szólnak, hogy a hírek szerint mindenáron el akarják indítani az új céget, ezért bérlik az összes ehhez szükséges eszközt és szolgáltatást.
Már csupán az a kérdés, hogy az egyébként is veszteséggel üzemelő szolgáltatásra miért tesznek még egy (szív) lapáttal?
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.