A Tatabányai Járási és Nyomozó Ügyészség kiskorú sérelmére elkövetett szexuális kényszerítés bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat az előzetes letartóztatásban lévő férfivel szemben.
A 32 éves férfi hosszabb ideje az Egyesült Királyságban élt, és internetes játék során megismerte a 16 éves tatabányai fiút. Az elkövető igyekezett minél több időt tölteni a sértett virtuális társaságában, majd iránta a barátságon túlmutató érzéseket táplált.
A fiú tanulmányi eredménye ennek következtében leromlott, ezért szülei eltiltották az internetezéstől.
A vádlott ezt nem hagyta és elhatározta, hogy a sértettel névtelen fenyegetések révén kapcsolatba kerül, és őt pornográf felvétel készítésére kényszeríti. Ezért olyan fenyegető e-mailt küldött a sértettnek, mely szerint feltörte annak számítógépét, és azon olyan adatokat helyezett el, amelyekre alapján ellene büntetőeljárás indulhat. A férfi azt is közölte a fiúval, hogy készítsen magáról pornográf tartalmú videofelvétel, majd azt küldje el neki. A férfi fenyegetésként egy kitöltött feljelentést mellékelt a leveléhez, amelyen a sértett adatai szerepeltek. A fiú ettől megijedt, ezért a kért felvételt elkészítette, majd elküldte.
A férfi eldöntötte azt is, hogy úgy szerez a közös internetezésre fordítható időt, hogy a fiú iskolájában bombafenyegetéssel rendkívüli szünetet kényszerít ki. A férfi 2015. március 19. napján az egyik tatabányai gimnázium e-mail címére három elektronikus levelet küldött, amelyekben pokolgép aktiválását helyezte kilátásba arra az esetre, ha a középiskola vezetője nem rendel el tanítási szünetet. A férfi ezt többször megismételte.
A férfi ezen túlmenően névtelenül, a fiú édesanyjának mobiltelefonjára is számos fenyegető üzenetet küldött azért, hogy az anya engedje a fiát számítógéppel játszani.
Az elkövetővel szemben a járási ügyészség börtönbüntetés kiszabását indítványozta.
A rendőrség által az elfogásról készült videó az alábbi linken érhető el.
írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit:boldoguljtatabanyan@gmail.com
Követed már a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.