Boldogulj Tatabányán

Kezdd el helyben!

Miért 2016-os gyártmányok az “új” tatabányai buszok?

t-busz-buszok-terminal02_1.jpg

Nem tudjuk, miért, de amikor valamiért bejön a képbe az új buszos cég, sok furcsaságra akad az ember fia.

Amikor megérkezett az új buszok első részlete, mindenki vidám volt és boldog, dobáltuk a kalapjainkat az ég felé, pedig nincsen. Most arra az érdekes tényre bukkantunk, ha jól értelmezzük a leírtakat, hogy buszainkat már azelőtt legyártották, hogy kiírták volna rá a közbeszerzést. Érdekes, nem?

Közérdekű adatigényléssel fordultunk a T-Buszhoz, hogy küldjék el nekünk a buszok papírjait.

Ebből kiderült, hogy ezeket a buszokat 2016-ban gyártották, innentől már csak az a kérdés kinek? Azt ugye senki nem gondolja komolyan, hogy legyártják és áll a vezérigazgató a gyár kapuban és minden arra járótól megkérdezi, hátha szüksége van egy buszra.

Nyilván nagy volt az örömük, hogy a 2017-ben, évközben megjelent, Tatabányára kiírt közbeszerzés feltételeinek megfeleltek, hát még akkor, amikor meg is nyerték azt. Talán pont ezért maradt zöld a buszok teteje? Lehet nem is ide szánták őket eredetileg, hanem egy másik városba? Pedig mennyire ment a duma, hogy vadiúj buszokat kapnak a tatabányaiak.

Inkább fordítva kellett volna elkezdeni szolgáltatást, vagyis a menetrendből kellett volna először meghagyni a régit és buszokból új gyártmányokat venni. Az új menetrend ráért volna akkor, amikor minden egyéb klappol.

 

írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit: boldoguljtatabanyan@gmail.com

Követed már a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljtatabanyan.blog.hu/api/trackback/id/tr1113597115

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hirdetés

Boldogulj Tatabányán

‘Lehet-e boldogulni Tatabányán? Számunkra ez a legfontosabb kérdés, amelyre olyan válaszokat, megoldásokat keresünk, amelyek megvalósításában mindenki örömmel vesz részt. Kezdeményezésünk célja az, hogy elősegítsük a helyi közösségek működését, hírt adjunk róluk, megbeszéljük dolgainkat és természetesnek tekintsük, hogy segítségére lehetünk egymásnak. ‘Hiszünk benne, hogy mindenki szeretne a megoldás része lenni. ‘Nem csodát akarunk tenni, azt akarjuk ne legyen szükség csodákra!:)

Friss topikok

Címkék

süti beállítások módosítása