Nemrég nyílt levelet írtunk a T-Busz elindításával kapcsolatban, azoknak a személyeknek, akik szerintünk felelősök a kialakult helyzetért, vagyis Schmidt Csaba polgármesternek, dr. Hidas Jánosnak, a T-Szol igazgatósága elnökének és Kupi Gábornak, a T-Busz Kft. ügyvezetőjének. Levelünkben összeszedtük a hozzánk beérkező panaszokat és problémákat, amelyeket a tatabányai polgárok jogosan kérnek számon az illetékeseken. Tájékoztatást sem mi, sem a polgárok nem kaptak, hiába néztük a T-Busz, a T-Szol vagy a polgármester honlapját, Facebook-oldalát is pluszban. Úgy látszik, nem akarnak szóba állni a tatabányai adófizetőkkel. Pedig, ha lenne vér a pucájukban, most indulnának tájékoztató városi road showra, ahol megmagyaráznák az embereknek, miért kell az évet nyugtatóval kezdeniük, és hogy miért ilyen nehéz az új buszos cég elindulása. És elmagyaráznák a sok szülőnek, miért kell a gyerekkel már 30 perccel előbb elindulniuk az iskolába, mint az normális lenne. Megnézném azokat az előadásokat, fejüket behúzva, hogyan menekülnek ki a teremből az urak. Mert bizony Tatabánya ideges, lehet erről nem tudomást venni egy polgármesternek, de nem célszerű.
Mondjuk a T-Busz honlapján valami előremozdulás van az útvonalkeresőn, és remélem, csak az én hibám, hogy minden megadott útvonalnál azt írja ki, hogy nincs találat.
Az egész cégindítás külön pikantériája, hogy az utolsó utáni pillanatban 60 millióval megemelték a közbeszerzés finanszírozását, mert egy csomó jegykezelő automatáról elfelejtkeztek: mármint, hogy egyáltalán szükség van rájuk.
Mindenesetre mi továbbra is várjuk olvasóink észrevételeit a menetrenddel kapcsolatban.
írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit: boldoguljtatabanyan@gmail.com
Követed már a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.