Döbbenetes videó került fel az internetre. A felvételen jól látszik, ahogy egy védőruhába beöltözött rendőr intézkedik, majd elszállít egy nőt. Mint azt a Ripost kiderítette, az asszony megszegte a házi karantén szabályait, vásárolni, italozni is látták az utcán. A tatabányai lakótelep forrong. Úgy…
Nem mondható, hogy a munkaerőpiacot érintetlenül hagyja a jelenlegi koronavírus. Beszélnek sokan arról, és logikusnak is tűnik, hogy sok ember elveszíti a munkáját. Magyarországon a kormány is százezrekben mérhető munkanélküliséget vár, Gulyás Gergely kancellária miniszter egyenesen úgy fogalmazott,…
Szlovéniában bejelentették, hogy a koronavírus-járvány miatt csökkenti a képviselők fizetését 30 százalékkal, az egészségügyi dolgozókét pedig a duplájára emeli. A hír hatására elküldött erről egy kérdést az operatív törzsnek az Index, hogy Magyarországon is terveznek-e hasonló intézkedéseket, akár…
Fontos jelzés lesz az elkövetkezendő időkben, hogy melyik cég hogyan vészeli át ezt a járványügyi helyzetet. Legfőképp az itteni munkavállalóknak lesz ez a legfontosabb. A magyar tulajdonú ASG-nél folyamatos a termelés - amint azt a kemma.hu-nak nyilatkozták az ügyvezető igazgatók, Sólyom Ferenc és…