Boldogulj Tatabányán

Kezdd el helyben!

NÉZÜNK ÉS IRIGYKEDÜNK TATABÁNYÁRÓL: koronavírusra, minden szlovákot ingyen letesztelnek! 

covidteszt-egeszsegkalauz-hu.jpg

Minden szlovákiai állampolgárt antigén tesztnek vetnek alá. Az országos tesztelés a választásokhoz hasonló módon zajlik majd – jelentette be Igor Matovič kormányfő ma délután.

„Eljött az ideje, hogy a polgároknak is elmondjam, hogy is van ez” – kezdte a kormányfő azzal, hogy az országos tesztelést már három hete tervezik, és két hét múlva valósulhat meg. A lakosság vizsgálata az ún. antigén tesztek segítségével történik majd, amely 15 percen belül eredményt mutat, és amelyből már 13 milliót rendelt elő Szlovákia. Az Állami Tartalékalap már megkezdte a tesztek beszerzését.

A kormányfő tájékoztatása szerint az országos tesztelés két hét múlva szombaton és vasárnap zajlik majd. A próbatesztelést már jövő héten elvégzik Turdossinban, Námesztón, Alsókubínban és valószínűleg Bártfán is. Mint mondta, a vizsgálat a választásokhoz hasonló módon történik majd: összesen 5 997 tesztelési pontot állítanak fel, ahol mindegyikében 7 ember végezné a minták levételét.

Az, hogy mindenki s„Ha amellett döntünk, hogy igen, meg kell változtatnunk a törvényt” – mondta. Bővebb tájékoztatást a kormány vasárnapi rendkívüli ülését követően ígért egyébként. 

És amire végképp nem lenne képes a magyar mini elnök, Matovič kész lemondani kormányfői posztjáról, amennyiben az országos tesztelés nem valósul meg. „Hajlandó vagyok elállni tőle, ugyanakkor a lemondást választom” – mondta a kormányfő. Mint mondja, az országos tesztelés az egyetlen módja annak, hogy megtörjön a hazai járványgörbe. (ujszo.com)

 

Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk, kérünk, támogasd portálunkat! Előre is köszönjük!

Írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit a boldoguljtatabanyan@gmail.com címre. Ha van kedved, lépj be a Boldogulj Tatabányán Facebook csoportba, vagy kövesd a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon.

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljtatabanyan.blog.hu/api/trackback/id/tr9516243432

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hirdetés

Boldogulj Tatabányán

‘Lehet-e boldogulni Tatabányán? Számunkra ez a legfontosabb kérdés, amelyre olyan válaszokat, megoldásokat keresünk, amelyek megvalósításában mindenki örömmel vesz részt. Kezdeményezésünk célja az, hogy elősegítsük a helyi közösségek működését, hírt adjunk róluk, megbeszéljük dolgainkat és természetesnek tekintsük, hogy segítségére lehetünk egymásnak. ‘Hiszünk benne, hogy mindenki szeretne a megoldás része lenni. ‘Nem csodát akarunk tenni, azt akarjuk ne legyen szükség csodákra!:)

Friss topikok

Címkék

süti beállítások módosítása