Vaddisznók kószálnak Tatabányán, nemrég a Kós Károly utca környékén látták kóborolni őket.
Többen jó tanácsokat adnak kommentben, vagy éppen megijednek az állatoktól. A témában megkérdeztük az egyik, Tatabányán ezzel foglalkozó hivatásos vadászt, hogy mit gondol a történtekről, mit tegyünk a vaddisznóval, ha találkozunk velük, illetve a szakembereknek milyen megoldásaik vannak a kérdésre.
A vaddisznók megjelenése a városunkban nem tatabányai sajátosság, hanem országos probléma, amely utóbbi években került a fókuszba. Máshol is küzdenek vele, sőt, talán meglepő, de világviszonylatban is fennálló dologról beszélünk. Nagy valószínűséggel azért jöttek be most ezek az állatok a városba, mert a karantén miatt az emberek kevésbé zavarják, zavarták őket, így bátrabban merészkedtek idáig, hogy élelmet keressenek maguknak.
Tavaly több városban tűntek fel vaddisznók. Debrecenben egy pocsolyában dagonyázott, a Római-parton a forgalommal szemben vágtázott, Salgótarjánban egy pizzériába sétált be, Ózdon pedig egy parkolóban heverészett egy-egy példány.
A megkérdezett vadász szerint azt fontos tudni, hogy az állatokat csak a rendőrség által kiadott külön engedéllyel lehet kilőni, amire azonban belterületen ritkán van precedens a balesetveszély miatt.
A szakember elmondta azt is, hogy egy komoly példány befogására nem nagyon van eszköz, illetve ember, és ami szintén érdekes, hogy az ezzel kapcsolatos törvényi szabályozásban is a belterület egy fekete folt. Fontos látni, hogy a disznók az elhagyatott telkek és azok környékén telepednek meg legszívesebben, ezért problémás, hogy az utóbbi évtizedekben az eddigi önkormányzatok elhanyagolták az ilyen területek rendbe tételét. A legkritikusabb terület Tatabányán ebből a szempontból például az 1-es út és az M1-es autópálya közötti szakasz, hiszen itt elég sok önkormányzati terület is található.
A vadászok egyébként tervszerűen végzik a vadállomány ritkítását, országosan is egyre több állatot kell kilőni ahhoz, hogy a populációt szinten lehessen tartani. A vaddisznók alapvetően kerülik az embereket, de remekül alkalmazkodnak a megváltozott körülményekhez.
A szakember elmondása szeinrt gondot okoz az is, hogy az emberek még etetik is ezeket az állatokat (sok más állathoz hasonlóan), tehát nemcsak az a helyzet, hogy kitúrják a hulladékból az ételt, hanem az emberektől is kapnak. Az utóbbi napokban az is megfigyelhető, hogy a szigorítások enyhítésével a kirándulók nagyszáma miatt többször fordul elő, hogy megzavarják a vaddisznó családokat. Ezen állatok terelése például olyan helyeken, mint a Kós Károly utca nehezen megoldható, hiszen az 1-es út irányába távozó állatok kifejezetten balaset- és életveszélyesek lehetnek.
Az erdészek egyes helyeken próbálkoztak már kerítés alkalmazásával, a probléma csak az, hogy az átjárást ott is biztosítani kell a területek között, ahol így az állatok is átjárnak.
Az általunk megkérdezett vadász a kutyasétáltatók figyelmét arra külön felhívta, hogy ők különösen figyeljenek a vaddisznókra, mert a kutyák hajlamosak megtámadni az állatokat, és sok esetben a disznók kergetik meg a kutyákat, akik bizony a gazdához mennek vissza. Ilyenkor könnyen előfordulhat, hogy gazdinak is futnia kell.
Ettől függetlenül a legfontosabb, hogy amennyiben vaddisznót lát, ne szelfizzen vele, ne próbálja meg közelről levideózni, hanem szóljon a hatóságoknak!
A fotó illusztráció
Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk, kérünk, támogasd portálunkat! Előre is köszönjük!
Írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit a boldoguljtatabanyan@gmail.com címre. Ha van kedved, lépj be a Boldogulj Tatabányán Facebook csoportba, vagy kövesd a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.